Bevezető
Gyakran találkozunk, még gyakorló katolikusok körében is olyanokkal, akik nem tudják, kik a szerzetesek, és főleg azt nem értik világosan, hogy mi a szerepük az Egyházban. Jó alkalom tehát a Főegyházmegyénkben tartandó szinódus, hogy a szerzetesek bemutatkozhassanak, hogy megismegkedve vélük, jobban tudjuk értékelni életüket és szerepüket az Egyház életében. A szerzetesek számára is jó alkalom arra, hogy jobban tudatosítsák önmagukban azt, hogy részei az Egyháznak, Isten Országáért szentelték életüket, nem csupán a saját kongregációjuk felvirágoztatása a cél. Ez pedig maga után vonja a helyi Egyház életében való tevékeny részvételt.
I. Kik a szerzetesek
A szerzetesség az Istennel való bensőségesebb
barátság egyik módja, amely a keresztségben gyökerezik (v.ö. K.E.K. 916.)
„Az evangéliumi tanácsok vállalásával Jézus személyének lényeges vonásai
- a szüzesség, a szegénység és az engedelmesség - sajátos és állandó jelleggel
‘ láthatóvá’ válnak a világban, és a hívők tekintetét ráirányítják Isten
Országának arra a misztériumára, mely már jelen van és hat a történelemben,
de mennyei beteljesedését még várja." (Vita Consecrata, /Budapest 1996/
11)
Világos, hogy a szerzetesi élet nem származik
közvetlenül Krisztustól, hanem egy sajátos gyümölcse a Szentlélek dinamikus
tevékenységének az Egyházban. (V.ö. Örsy László, A Lélekre nyitottan /Budapest
1997/ 10)
A szerzetesség tehát az az egyházi hierarchia
által jóváhagyott életforma, (v.ö. LG 45) melyben a keresztény férfiak
és nők Istennek szentelik életüket a tisztaság, engedelmesség és a szegénység
vállalása által (v.ö. LG 44).
A szerzetes a hármas fogadalom: tisztaság, engedelmesség és szegénység
által igyekszik önmagát egészen Istennek átadni. A szerzetes lemond bizonyos
dolgokról, de nem azért mintha ezeket rossznak, bűnösnek tartaná. Nem rossz
önmagában sem az anyagi javak birtoklása, sem a szexualitás, sem pedig
az egyéni szabadság. Ellenkezőleg, „aki az evangéliumi tanácsokat vállalja,
olyan értékekről mond le, amelyek kétségtelenül megbecsülést érdemelnek."
(LG 46). Ezek a fogadalmak abban segítik a szerzeteseket, hogy Krisztust
szabadabban és hűségesebben tudják követni. (PC1) Nem arról van szó, hogy
kiküszöböljék, vagy „megtagadják" legalapvetőbb belső dinamizmusaikat -
amelyek a nemiségben, a birtoklásban és a hatalomban fejeződnek ki - hanem
ezek „felszabadításáról van szó, arról, hogy ezeket olyan magasabbrendű
terv szolgálatába állítják, amelyben ezek az értékek felsőbb szinten valósulnak
meg. A szerzetesi életben, bár jelen van és néha nem is könnyű a lemondás,
nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy nem a maga erejéből teszi, hanem
Isten rendkívüli kegyelme révén. Isten, amikor meghív a szerzetesi életre,
rendkívüli szeretetének adja jelét. Meghívása hatékony: képes a meghívott
a radikális válaszadásra.
a) Rövid történelmi áttekintés
A szerzetesi élet jobb megértése céljából hasznos
lehet felidézni a szerzetesség kialakulásának a történetét.
A keresztény szerzetesek eredetét talán a Kr. utáni III, IV században
Egyiptomban sarjadt remeteélettől számíthatjuk. Néhány buzgó világi keresztény
az evangélium szellemétől indítva, vágyat és meghívást érzett arra, hogy
kivonuljon a pusztába és mindentől távol tartva önmagát, kizárólag Istennek
éljen. Később ezek a remeték egyre közelebb építették egymáshoz kunyhóikat,
míg kis csoportok jöttek létre. Maguk közül elöljárókat választottak és
szabályok segítségével szervezték meg életüket. Példájuk sok keresztényt
indított nagyobb buzgóságra, Isten - és felebarátai iránti nagyobb szeretetre.
A századok során a Szentlélek indítására sok
szent férfi és nő gyűjtött maga köré társakat. Mindenik kis közösség a
maga sajátosságainak megfelelően szolgálta Istent és embertársait. Így
alakultak meg a szerzetesközösségek.
Egyházmegyénk területén jelenleg is több szerzetesrend működik:
Női rendek:
A Szeretet Misszionáriusai csupán néhány
éve telepedtek le nálunk. Jelenleg négyen vannak, Sepsiszentgyörgyön tartózkodnak.
(Fenyves u. 46) és a szegények legszegényebbjeinek szolgálatát tartják
sajátos feladatuknak.
A Mallersdorf-i Szegény ferences nővérek
a XIX sz. derekától működnek Erdélyben. Jelenleg 47 nővérrel az Egyházmegye
területén több helyen is tevékenykednek: Székelyudvarhelyen (Libertăţii
15), Gyulafehérváron, Déván, Kézdiszentléleken, Csíkszépvíz. A szeretet
cselekedetei által hirdetik az evangéliumot a szegényeknek.
A Szociális Testvérek Társasága csak ebben
a században alakult és már Erdélyben húsz örökfogadalmas testvér él. Működési
területük: Gyulafehérvár (Mihai Viteazul 21), Kolozsvár, Marosvásárhely,
Dés, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda. Célkitűzésük, hogy lélekben megszentelődött,
hivatásos és képzett munkaerőket állítsanak be a modern élet minden területére.
A Segítő Nővérek csak az utóbbi időben jelentek
meg Erdély területén: Gyergyószentmiklós (Kórház u. 14) és Csíkszentdomokos.
Nálunk jelenleg 6 nővér dolgozik, főképp lelkigyakorlatok tartásával és
lelkivezetéssel foglalkoznak.
A fentieken kívül Egyházmegyénk területén a következő női szerzetesközösségek
működnek:
Iskolanővérek (Kolozsvár és Lemhény)
Jézus Szíve Társaság (Kolozsvár)
Orsolyanővérek (Marosvásárhely, Kolozsvár,
Nagyszeben)
Szatmári Irgalmas Nővérek (Marosludas,
Szováta, Kolzsvár)
Szt. József Nővérei (Gyulafehérvár)
Férfi rendek:
Ferencesek már a XIII. sz. végétől itt vannak
Erdélyben de csak 1729-ben lesz önálló provinciává az itteni ferences közösség.
Jelenleg 41 ferences dolgozik szétszórtan az Egyházmegye területén: Kolozsvár
(Str. Victor Deleu 4), Kőrösbánya, Déva, Szászváros, Vajdahunyad, Brassó,
Esztelnek, Csíksomlyó, Szárhegy, Marosvásárhely, Szamosújvár, Dés. Evangelizáló
testéri közösségek akarnak lenni.
Egy Konventuális Ferences él Marosvásárhelyen
egy Piarista szerzetes Kolozsváron
és egy Jezsuita tevékenykedik Gyulafehérváron
a szemináriumban.
b) A szerzetesség a ma embere szemszögéből
Gyakran kérdeznek rá, hogy ma még szükség van-e szerzetesekre? Az emberek, amikor valami mellett, vagy ellen döntenek, azt nézik, hogy milyen előnyük, vagy hátrányuk származik döntésükből. Ezért gyakran lesújtó véleményük van arról, hogy miért lesznek egyesek szerzetesek: nem szeretnek dolgozni, félnek a világtól, szerelmi csalódottak, félnek családot alapítani, csak a maguk üdvösségére gondolnak.
Miként lehetne segíteni, hogy a fent említett fura gondolkodás megváltozzon?
A szerzetes létének ugyanis nem az ad értelmet, hogy milyen előnye származik abból, hogy szerzetes, hanem az, hogy Isten őt erre hívja. Erre válaszol a szerzetes fogadalmai - a tisztaság, engedelmesség és a szegénység - által. A szerzetes ezek vállalásával szabaddá akar lenni mindattól, ami az Isten és felebarát iránti szeretettől visszatartaná (LG44). Így nagyobb szabadsággal követheti Krisztust (PC1).
Ismersz-e szerzeteseket, szerzetesnőket? Mit jelent neked, ha
szerzetessel találkozol?
Mit gondolsz, miért lettek szerzetesek?
Hogyan határozod meg, ki a szerzetes?
Miként ismerhetnék meg a szerzeteseket azok is akiknek nincs
lehetőségük találkozni velük? Javaslatok.
Véleményed szerint az Egyház életében melyik fontosabb: a férfi-
vagy a nő szerzetes? Miért?
II. Hogyan élnek a szerzetesek?
A szerzetes szabadon Isten és embertársai szolgálatára
szenteli magát. „Az Úr Jézus, minden tökéletesség isteni mesetere és példaképe,
minden egyes tanítványát, együttesen és egyenként, különbségtétel nélkül
hívta az életszentségre, amelynek Ő a szerzője és bevégzője: ‘ Legyetek
tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes’ (Mt 5,48). Hiszen mindegyikükre
elküldte a Szentlelket, hogy belsőleg mozgassa őket, hogy szeressék Istent
teljes szívükből, teljes lelkükből, teljes elméjükből és minden erejükből,
és hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Krisztus szerette őket." (LG 40)
Ma gyakran beszélnek úgy a szerzetesi életről, mint az Evangélium
radikális választásáról. Vigyáznunk kell azonban, hogy ez alapján nehogy
eljussunk arra a következtetésre, hogy vannak első és másodosztályú keresztények,
vagyis olyanok, akik komolyabban veszik a Krisztus követését, ezek lennének
a szerzetesek, és olyanok, akik kevesebbel is beérik. Minden keresztényt,
kivétel nélkül az szeretetre hívott meg Isten, akár szerzetes, akár nem.
Az egyes keresztények életszentsége, erre a meghívásra való válasz nagylelkűségétől
függ.
Bár minden keresztény meghívást kapott tehát a tökéletességre,
mégis a szerzetesek ma is azt a feladatot kapták az Egyházban, hogy különös
módon törekedjenek Jézust nagyobb szabadságban követni.(V.ö. PC 1)
a) Lelkiéletük
A szerzeteseket Isten elsősorban nem valamilyen tevékenység elvégzésére
hívta, hanem, hogy az Isten Országának jelei, hírnökei legyenek az emberek
között. Ehhez a sokféle tevékenység mellett az imádságnak megfelelő helyet
kell biztosítaniuk egyéni és közösségi életükben. Ahhoz, hogy a szerzetes
utat mutathasson másoknak, neki kell előbb látnia a fényt, meghallania
a hívó hangot, észrevennie a figyelmeztetést. Ehhez azonban az imádság
emberének kell lennie. Isten jeleit csak az ismerheti fel, aki magát az
Istent bensőségesen ismeri.
Az összekötő kapocs a szerzetesek között az Úr Jézus. „Az Úr
nevében egyesült család". Együtt hallgatják Isten igéjét, együtt imádkoznak
és együtt ülnek az Eucharisztia asztala köré (v.ö. PC 15). „Csak akkor
tudják segíteni tagjaikat, ha állandóan az evangéliumi szellem vezeti,
az ima táplálja őket, ha nagylelkűen meghalnak a régi embernek, ha az új
ember kialakításáért használják a szükséges fegyelmi eszközöket és ha életüket
a kereszt termékenyíti meg" (VI. Pál, Evangelica testificatio 41).
Isten különbséget tesz-e a szerzetes és a világi imája között?
Miért fontos a szerzetesek közösségi imája?
Volt-e bárminemű hatással lelki életedre szerzetesekkel való
találkozás?
Hogyan táplálja szerzetesi életünk megújulását az ima (egyéni-
és közösségi ima)?
b) Közösségi életük
A szerzetesi közösségeket így lehetne meghatározni: „Megszentelt
személyek közössége, akik azt a küldetést kapták az Egyházban, hogy folytassák
Krisztus megváltó művét." (Örsy László, A Lélektre nyitottan /Budapest
1997/ 29)
Az együttélés nem csak azt jelenti, hogy egy tető alatt élünk,
egy szabályt követünk és ugyanazokban a művekben fáradozunk. Ami ennél
fontosabb, az Úr parancsát kell teljesítenünk: „Úgy szeressétek egymást,
ahogyan én szeretlek titeket". Ez a legfontosabb apostolkodás. A világban
ma nagyon sokan érzik a vágyat az egységre, de nem találják a hozzá vezető
utat. A szerzetesi közösség arról tesz tanúságot, hogy az egység a Szentlélek
ajándéka és hogy csak Krisztusban valósulhat meg. (V.ö. LG 44) A közösségre
való törekvés tehát a szerzetesek fő feladati közé tartozik. A kommunió
kegyelem.
A szerzetesség lényegéhez tartozik a közösségi élet. Éppen ez
a szerzetesi közösség képes jelezni és sajátos módon kifejezni az Egyház
misztériumát: az Egyház szeretetközösség. Egyházmegyénkben is észlelhető,
ami a világegyházban már régóta folyamatban van: egy fokozatos áttérés
a „Társadalom"-egyházból a „Kommunió"-egyházba. (Arnaldo Pigna kifejezése).
Természetes tehát, hogy a szerzetesek is jobban tudatosították a közösségi
életük fontosságát: a szerzetesi közösség nem csupán olyan emberek együttléte,
akik közös erővel valami közös cél elérésére társulnak, hanem olyan személyek
együttélése, akiket összefűz a szeretet. Ez a szerzetesek életében újabb
eltévelyedésekre adhat alkalmat. Ideális közösségeket álmodhatnak meg,
anélkül, hogy számításba vennék az emberi gyengeséget. Lehetnek, akik infantilista
módon családpótlékot keresnek a szerzetesi közösségben, így befele forduló,
öncélú közösségek jöhetnek létre. Ennek ellenére a szerzetesi közösségekben
jelenlévő testvéri szeretet jelzi azt a szeretetet, amellyel az Egyház
tagjai szeretik egymást.
A szerzetesek egymás iránti szeretete nem barátságon alapul,
hisz a szerzetesek nem válogathatják meg, hogy kikkel akarnak egy közösségben
élni.
A szerzetesi élet nem lehet öncélú. Ezért minden szerzetesi közösség
szükségszerűen nyitott és apostoli szellemű. „Az Úr Jézus földi életében
maga köré hívta azokat, akiket kiválasztott, hogy vele legyenek, s megtanítsa
őket arra, hogy példája szerint az Atyáért és a Tőle kapott feladatért
éljenek" (Vita consecrata 55).
Mit tartok fontosabbnak: a közösséget, vagy a magam apostolkodását?
Miért fontos a közösség egy szerzetes számára?