Vízkereszt

            Vízkereszt az Egyház egyik legrégibb ünnepe. A nap központi mondanivalója, a három napkeleti bölcs látogatása. Ez által, lett nyilvánvalóvá, hogy Jézus Krisztus a VILÁG MEGVÁLTÓJA, és hogy Ő mindenki üdvösségéért testesült meg Isten Fia. Izaiás, prófétai jövendölésében már előre látta ezt a felragyogó világosságot. Nagy fényről beszél, mely a sötétben ülő népnek ragyog fel. „Kellj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted.” Isten fönségéről szólt ez a jövendőleés, amely Sionra fénylik (60,1). Arra a népre, amely fáradozva töri magát, hogy fölépítse a Várost és Templomot a számkivetés után. A próféta azzal vigasztal és bátorít, hogy Isten üdvözítő közelségében elmúlik a bú, enyhül a fáradtság. Hozzák a népek a még távolban élő fiakat és lányokat, kincseiket adják Istennek, ki megmentette népét. A bölcsek, akik kincseikkel jönnek Betlehembe, e megjövendölt népek első képviselői, bennük elsôül jelenik meg a népeknek a Világ Világossága, Krisztus. Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe, és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.”

Heródes erre „összehívta ….. a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie.” - a prófétai jövendölés szerint, Betlehemben. Így mentek tovább a bölcsek, majd amikor megérkeztek „bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.”

 Az evangélium diszkrét mértéktartással beszél a napkeleti bölcsekről. Az elbeszélés elsősorban azt mutatja be, hogyan jut el Jézus Krisztus ismerete a pogányokhoz. Ez Izajás jövendölésének első beteljesedése. A Messiás minden ember számára jött el. Az epifánia, az Úr megjelenése, minden Istentől megvilágosodott ember ünnepe. Érdekes felfigyelnünk arra, hogy egy idő után a bölcsek is elvesztették a Betlehemi csillag fényét és Heródesnél érdeklődtek. Heródes pedig a maga önző érdekében akarta kihasználni az eseményt, rosszindulattal félre vezette őket, de mindez nem vált üdvösségére. A bölcseknek viszont újra megjelent a csillag, és így megtalálták a jászolban fekvő isteni Kisdedet.

A betlehemi csillag fénye vezet. Azok számára mindig van betlehemi csillag az égen, akik bíznak Istenben.

Nekünk is gyakran világosságra, eligazításra van szűkségünk.

Minden nap vár ránk „Urunk megjelenése”, amelyre szükségünk van; legyen ez a szentmisében, az imádságban, vagy az isteni gondviselés megnyilvánulásaiban.

Sokszor nem látványos az eligazítás, mert csupán a lelkiismeretünk szava szólal meg. Máskor egész nyilvánvaló mert Isten parancsáról, az Egyház szaváról van szó. Ezek után pedig tőlünk függ, hogy követjük-e a kigyúlt fényt, lelkiismeretünk hangját, hallgatunk-e az egyház eligazító tanítására. De akár süket fülekre is találhat mindez.

Máskor pedig éppen hozzánk fordulnak  felvilágosításért, tanácsért.

Szülőként, nagyszülőként, keresztszülőként, nevelőként, hitoktatóként, vagy egyszerűen csak barátságból felelősséggel tartozunk egymásért. Vajon mi milyen eligazítást nyújtunk másoknak?

A mai ünnepen lett nyilvánvalóvá, hogy csak Krisztus fényénél értékelhetjük helyesen a dolgokat, hogy csak Krisztus világossága vezethet bennünket, és nála lehetünk bizonyosak abban, hogy mindannyian hivatalosak vagyunk az üdvösség elnyerésére.