Évközi 26 hét Kedd, szent Vencel vértanú

(evangélium 13 évközi vas. c-év)

Az evangélium központi gondolata Jézus Krisztus követése.

Jézus Jeruzsálembe tartott és át kellett haladnia Szamaria vidékén, ahol mindig ellenségesen fogadták a jeruzsálemi zarándokokat. A szamaritánusok pogány és zsidó keverék népcsoport volt – ebből kifolyólag kölcsönös ellentét állott fenn, a magukat teljesen tisztának tartók és a szamaritánusok között. Ezt Jézusnak is meg kellett tapasztalnia. Az apostolok szerették volna hatalmi erővel elintézni a visszautasítást, amiben Jézusnak része volt. Ekkor fogalmazta meg Jézus a dorgálást: „nem tudjátok milyen lelkület lakik bennetek.” Vagyis nem mindegy, hogy milyen lelkület lakik azokban, akik Krisztushoz tartoznak és az ő tanítványainak vallják magukat.

Vajon milyen lelkület lakott a nap szentjében, szent Vencelben?

907-ben született Csehországban, apja, a cseh törzsek második keresztény fejedelme volt. Édesanyja félig-meddig pogány még pogány volt, ezért nagyanyja, Szent Ludmilla nevelte. Így, kisgyermek korában gondos keresztény nevelésben részesült.  16 éves volt, amikor fel kellett vállalnia a vezetés terhét. Ekkor már sem nagyanyja, sem édesapja nem élt. Állandó küzdelmet kellett vívnia a pogány főurak ellen. Sok nehézséggel terjeszthette a hitet. Igyekezett fegyelmezett, adakozó, imádságos ember lenni. Tudott latinul és görögül is. A Szentírás több részletét szó szerint tudta. Templomokat építtetett, környezetébe szerzeteseket gyűjtött.

935-ben (egyes adatok szerint 929-ben) cselszövés áldozata lett, Szent Kozma és Damján ünneplésére öccse várába hívták, Ó-Bunzlau-ba. Ünnepi vacsorát rendeztek tiszteletére, másnap, a templom előtt öccse, Boleszláv vezetésével megtámadták, és a bérgyilkosok végeztek vele.

Kezdettől vértanúként tisztelték, Csehország fővédőszentje. Az általa alapított Szent Vitus székesegyházban temették el.

A mai szentmise és szent Vencel vértanú ünnepe jó alkalom, hogy felülvizsgáljuk lelkületűnket. Ebben segíthet ez a tanító történet:

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén...
A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? - tudakolódta.
- Hová valósi vagy? - kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? - kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. - mondta az öreg. A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! - válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! - mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!

Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:

- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.