Meghitt ünnepet ültek a barátok templomában a „lelki rokonok”, akik Assisi Szent Ferencen keresztül kötődnek Jézushoz és egymáshoz.

A székelyudvarhelyi rendház tagjai, paptestvérek, a mallersdorfi ferences nővérek, a ferences világi rend tagjai és a kolostortemplom hívő közössége együtt élte meg a kollégistákkal a Naphimnusz születésének megjelenítését, és emlékezett a rendalapítónak a mennyei hazába költözésére. Életrajzíróját, Szent Bonaventúrát idézte P. Bőjte Mihály atya: „Ő valóban a legkeresztényibb férfi volt, aki élve az élő Krisztushoz, haldokolva a haldoklóhoz és halálában a halotthoz akart tökéletesen hasonló lenni, amely külső hasonlósággal fel is ékesíttetett.”
Míg hallgattuk a „próbálj meg egyszer testvérként tekinteni rájuk” biztatást, elénk idéződött „nap bátyánk, hold nénénk, szél öcsénk, levegő, felhő, jó és rút idő, víz húgunk, tűz bátyánk; földanya nénénk”…
A 141. zsoltár a neki ajánlott oltár előtt hangzott fel. A félhomályos templomban, gyertyafénynél, az életből az örök életbe távozás misztériumát idézte az emlékező- és hálaének. A csendes imádság és szerzetesi áldás köszönet a nagy tanítóért, hálaadás a 800 éves Reguláért, és hozzá szóló fohász is. A mély értelmű, felemelő szertartás során egymás mellett is megéreztük: „Az emberek jók és szelídek, csak fel kell ébreszteni a bennük levő jóságot”.
 

(molnár)

A ferences rend alapítója 1226. október 3-án, az assisi Porciunkulában adta vissza lelkét a Teremtőnek. Követői azóta megemlékeznek tranzitusáról, vagyis az átköltözéséről a földi életből a mennyei hazába. A szép és ősi tranzitus szertartása után mindannyiunkat megajándékoztak a ferences atyák képét, áldását és a ferences szimbólumot tartalmazó emlékkel.