Szent Skolasztika

            Jézus megfeddi az írástudókat és farizeusokat, mert emberi törvények megtartásának ürügye alatt elhanyagolták az Istennek való engedelmességet. „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem.” A szív a szentírás szóhasználatában az egész embert jelentette. Tehát csak külső, képmutató megnyilvánulás volt az írástudók és farizeusok vallásossága.

A szentek példája mutatja, hogy Istent lehet egész szívből szolgálni és imádni. Szent Skolasztika példája is erre tanít. Róla elmondhatjuk, hogy az imádság és a lelki beszélgetés embere volt.

A nyugati szerzetesség alapítójának, Szent Benedeknek volt az ikertestvére. Fiatalon az Úr szolgálatára adta magát. Eleinte otthon élt, majd testvére példájára kolostorba kívánkozott. Benedek (Piombariolában) egy kis zárdát épített számára, de ez rövidesen kicsinek bizonyult. Sokat böjtölt, imádkozott, és fáradhatatlanul tevékenykedett az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásában. Az életrajzírójától tudjuk, hogy amikor a két testvér évente egyszer találkozott az egész napot Isten dicséretében és jámbor beszélgetésben töltötték.

Egy ilyen alkalommal történt, hogy Skolasztika szerette volna, hogyha a testvére tovább marad, hogy a lelki élet dolgairól beszélgessenek, de szent Benedek nem akart maradni.

„A szent nővér, amikor testvére tagadó válaszát meghallotta, imára kulcsolta és az asztalra tette a kezét, fejét ráhajtotta, és imádkozni kezdett Istenhez, aki mindent megtehet. És abban a pillanatban, hogy a fejét felemelte, heves villámlás és mennydörgés kezdődött, és óriási záporeső zúdult le a majorra, de oly nagy, hogy Szent Benedek meg a vele érkezett testvérek ki sem lephettek a ház küszöbén. Ekkor Isten embere egészen elszomorodva panaszos hangon így szólt: A mindenható Isten legyen irgalmas hozzad, nővérem! Jaj, mit csináltál!" Skolasztika így válaszolt: Nézd, kértelek téged, s te nem hallgattál ram. Aztán kértem az én Istenemet, és ő meghallgatott engem!”

Íme az élet kis apró dolgaiban is megmutatkozhat a hit, az Istenbe vetett bizalom, mert szent Skolasztika esetében ez történt.

            Igaz azt mondhatjuk, hogy a mai élet körülményei nem kedveznek a vallásos életnek. Többlet erőfeszítésre van szűkség, hogy különféle, átlátszó ürügyekre hivatkozva ne hanyagoljuk el lelkünk dolgait. Végül is csak annyi kellene, hogy semmilyen körülményben ne feledkezzünk meg keresztény voltunkról. Mennyivel másabb lenne az életünk, hogyha Isten birtokolná az életünket, szívünk szentélyét, hogyha céljaink, terveink, cselekedeteink egybe esnének Isten szándékával. Nem lenne jó, ha űr, szakadék tátongana vallásos életünk és mindennapi cselekedetünk között.

            Forduljunk mi is bizalommal Istenhez, kérve azt is szent Skolasztika közbenjárására, hogy meglássuk, hol kell életünket megjavítanunk, és legyen összhang a lelki életünk és vallásos életünk között, hogy ne csak ajkunkkal, hanem tetteinkkel is dicsőítsük Istent.