Nagyszombat

A jeruzsálemi szent Sir bazilika bejáratán belépve, a zarándok elsőként a megkenés kövét láthatja. Mindig sokan térdelnek a márvánnyal beborított kő mellett. Otthonról hozott illatos olajjal kenik meg és megérintik, vagy megcsókolják. Közvetlenül a keresztről való levétel után az Úr Jézus testét erre a kőre helyezték és még gyorsan megkenték az ünnep beállta előtt, majd a közelben levő sziklasírba helyezték. Mivel ez a megkenés csak nagyon felületes volt Mária Magdolna és még néhány asszony arra vállalkoztak, hogy pótolják az elmaradt kegyeleti szertartást. Ezért indultak el a halott Jézus keresésére.

Még azt sem mondhatjuk, hogy nem számoltak a nehézségekkel, mert egymás között arról beszélgettek, hogy „ki fogja elhengeríteni a követ a sir bejáratától.”

Azonban a Jézus iránti szeretetük és a reményük  nagyobb és bizakodóbb volt, mint az eléjük tornyosuló akadályok. A hitük azt sugallta, hogy Jézus személyét, az ő tanítását nem takarhatja el szikla sir. És nem csalatkoztak, mert ami emberi erőfeszítéssel lehetetlen lett volna megkapták ingyenes ajándékként: „ amikor oda néztek, látták, hogy a kő el van hengerítve.”  Sőt az angyal mintegy szemrehányóan azt mondja nekik: „Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt!” Azaz, a halott helyett most már az élő Krisztust kell keresni, amit sietve másoknak is hírül kellett vinniük.

A ma esti szentmisével véget ér nagyszombat csendje és már az örömteljes húsvéti alleluja visszhangzik. Ez a vigília mise, a mai evangélium segít átélnünk és megtapasztalnunk azt, amire az angyal a kenet vivő asszonyokat figyelmeztette, hogy Krisztus feltámadt, Krisztus él.

Földi életünk kereszt útján sokszor végérvényesnek, lezártnak tekintünk dolgokat. Néha azt gondoljuk, hogy egészen behatárolódnak az élet lehetőségeink. Nehezen látunk ki egy-egy megpróbáltatásból, szenvedésből. Netán valamilyen félreértés, családi konfliktus fogságában élünk. Vagy épp egy elhunyt szeretett személy gyászolunk, e-miatt szomorkodunk.

Mindez a kenet vivő asszonyok példájára reménytelen útnak tűnhet. Mégis fontos megtartanunk az irányt, Krisztus fele kell menetelnünk, nála kell megoldást keresnünk. Hogyha nem hűl ki a Jézushoz való ragaszkodásunk, meg van annak a lehetősége, hogy az élő Krisztussal fogunk találkozzunk.

Ezt a hitet erősíti a feltámadás ünnepe: nincs végérvényesen lezárt dolog, elrontott kapcsolat, vagy zátonyra futott élet, mert a Feltámadott elhozta az új élet lehetőségét, és mindennek értelmet ad.

Így ma nekünk is szól az evangélium biztató szava: „ne féljetek… feltámadott.”