Magyarok Nagyasszonya

Szent István halála előtt, 1038 Nagyboldogasszony napján Szűz Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. A krónikák szerint így imádkozott: „Egek Királyné Asszonya! A te oltalmadba ajánlom népemet és nemzetemet. Vigyázz reá, mint a te országodra!” Őseink ezt a felajánlást szent örökségként adták tovább. A magyar költészet, ima- és énekvilág, számtalan Mária-kegyhelyünk és zarándoklataink, a nép áhítata beszél róla. A Mária tiszteletnek a nemzeti jellegét a szentszék is elismerte. A Magyarok Nagyasszonya ünnepet XIII Leó pápa rendelte el 1896-ban, 900 éves töretlen nemzeti hagyományt szentesítve hivatalosan, majd X szent Piusz az ünnepet október 8-ra tette. 1980-ban II János Pál pápa ezen a napon a Szent Péter bazilika altemplomában a Magyarok Nagyasszony tiszteletére kápolnát szentelt. Azóta évente magyar püspökök és Rómában tartózkodó magyar papok ünnepi szentmisét mutatnak meg a kápolnában.

Egy nem rég tartott beszédében XVI Benedek pápa kiemelte, hogy életünk középpontjában Istennek kell állnia, az ő szavára kell hallgatnunk. Ebben példaként áll előttünk Mária, az egész életében Isten szavára hallgató, Isten és az emberek felé nyitott Szűz. „Mária mindig Isten szolgálóleánya marad, aki soha nem saját magát állítja középpontba, aki Istenhez akar vezetni bennünket, s aki olyan életvitelre tanít bennünket, amely Istent állítja mindenek középpontjába.”

Mindannyian élet feladatul kaptuk a keresztény életet, amelyben segítőnk és példaképünk a Szűzanya.

Máriát az Isten és ember iránti nagy szeretet arra képesítette, hogy magáévá tegye a nagy isteni akaratot, és egészen átadja magát. Tudott engedelmeskedni.

Az engedelmesség a legszemélyesebb emberi tettek közé tartozik, mivel Istentől kapott szabad akaratunk az alapja. Isten képmására alkotott teremtmények vagyunk. A szabad akarat a legjellemzőbb isteni szikra bennünk. Ezt a nagy ajándékot kapták meg az angyalok is, amelyet a legokosabb teremtménye Istennek, Lucifer lázadásra használt fel. A teremtés csendes átlátszóságában az ördögi nem szolgálok hatalmas gyűrűződést okozott. Olyan, mint, amikor a kristály tiszta tóba, föld omlik be, amely bepiszkítja, és hullámokat ver maga körül. Ezek a hullámok pedig egyre messzebbre kerülnek a kiinduló ponttól. Minden bűn gyökere ez a nem szolgálok, amikor én akarom eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz. Amikor önmagam normája akarok lenni.

Évszázadok gyászos öröksége lett a bűn, amely a mi életünkbe is begyűrűzik. Azonban nem csak a bűn lett örökségünk, hanem a küzdelem is, amely a bűn legyőzősére irányul. „Amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem.” Ez az új teremtés hajnala, amikor újra tisztává lett a zavaros, a nem szolgálok, újra fogalmazódott: „íme az Úr szolgáló leánya.” Mária elvállalta annak a hivatását, hogy az Úr szolgálója legyen. Mária hivatása az engedelmesség útját járva érett be.   Engedelmessége nem korlátozta emberi és hivatásbeli kibontakozását, hanem a továbbfejlődés eszköze lett. Azonban az egyszeri fejes ugrás a sötétben, amikor elvállalta hivatását, mégsem jogosította fel arra, hogy befejezettnek vélje azt, ami épp csak elkezdődött. Az angyali hírüladás, az igen kimondása szilárd ponttá lettek az életében, amelyhez biztosan sokszor visszatért erőt gyűjteni. A naponkénti feladat helyzetek viszont újból és újból engedelmességre szólították. Engedelmeskednie kellett, amikor a kilátástalannak tűnő betlehemi útra vállalkozott, amikor nem térhetett haza és Egyiptomba menekültek. Innen az engedelmesség szólította Názáretbe. Akkor is meg kellett adnia magát az isteni akaratnak, amikor haldokolni látta szent Fiát és hitének minden emberi támaszát leomlani látta.

Egyéni és közösségi életünkben biztosan már sokszor elhangzott, hogy akarom az eszközöket, amelyek előbbre viszik a lelki fejlődésünket. A keresztségben keresztszüleink vállalták helyettünk ezt a feladatot. Első áldozásunkkor, bérmálásunkkor ezt tudatosan megújítottuk. Nálunk ezek olyan határkövek, mint Máriánál, amikor igent mondott. Olyan pontok, amelyhez visszatérhetünk erőt meríteni, mert akkor „túláradt a kegyelem.” Isten most, ma is adja kegyelmi segítségét. Ma is feladatul kapjuk, hogy Máriához hasonlóan mi is a lelkünkbe fogadjuk Jézust.

Mária önmagában otthont adott Isten Fiának. Befogadta lényének legbensőbb köreibe. Ettől a pillanattól nem azt mondta, hogy én, hanem mi.

Legyen a mi életünk is oda adott élet. Legyen hivatásból vállalt élet, amely nem torpan meg az első nehézségnél. Fogjuk fel szolgálatnak mindazt, amit tennünk kell, hogy ami bennünk és általunk megszületik szebbé, otthonosabbá tegye a világot, amelyben Isten is otthonra talál általunk.

Tárjuk oda életünket Mária elé és esedezzünk közbenjáró segítségéért.