Szent Lőrinc vértanú

 

 

Az életéről nem tudunk túl sok részletet. A keresztény üldözések idején 258-ban halt vértanú halált. A szegények felpártolásában tűnt ki. Rendszeresen osztott közöttük alamizsnát. Legendája elmondja, hogy sok beteget gyógyított meg csodálatos módon, és vakok szeme világát is visszaadta. Mikor letartóztatták, a bíró első kérdése az Egyház kincseire vonatkozott. Hallották ugyanis és jelentették a bírónak is, hogy a pápa, mikor elhurcolták, odakiáltotta neki, hogy ossza szét az Egyház kincseit. Lőrinc kért a bírótól három napot, s megígérte, hogy elhozza az Egyház kincseit. Mikor a kiszabott három nap eltelt, megjelent egy sereg koldussal, bénával és beteggel, és azt mondta a bírónak: ,,Íme, itt vannak az Egyház kincsei!'' A bíró úgy vélte, hogy gúnyolódik vele, ezért azonnal átadta Lőrincet a hóhérnak.

Mint sok más vértanúnak, a kivégzés előtt még egy lehetőséget adtak a haláltól való menekülésre, és felszólították Lőrincet: ,,Áldozz az isteneknek, vagy egész éjszaka kínozni fogunk!'' A győztes válasza így hangzott: ,,Az én éjszakám nem ismer sötétséget, és minden ragyogó fényben úszik!'' Akkor hozták a rostélyt, rábilincselték, és a tűz fölé tették. Az evangélium szellemében földbe hullott magként áldozta életét, a jó termés reményében. Sírja fölé ezt írták: "Szenvedésed lángjai templomaidat tiszteletre méltó fénybe burkolták, Lőrinc levita!"