Érdekes vonása az emberi kíváncsiságunknak,
hogy arra is kiterjedhet, hogy kevesen, vagy sokan üdvözülnek-e. Agytorna, lelki
keresztrejtvény. Hogyha ide beírok egy szót, az jön ki, hogy sokan, ha amoda
írok be, akkor kevesen. Ugyanis minden a felállítástól függ. Hogyha túl szigorú
a megközelítésem akkor alig üdvözül valaki, hogyha engedékeny akkor szinte
mindenki.
Kérdezzük meg Jézust, hisz õ a
leghivatottabbat a rejtvény megoldására, mi az õ véleménye - és íme a
legváratlanabb válasz: „Törekedjetek bemenni a szûk kapun, mert mondom
nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak" Ki gondolta
volna, hogy a kíváncsiskodó kérdésre „Uram kevesen vannak, akik üdvözülnek?" ez a felelet.
Azonban valóban így van, az üdvözültek
számánál sokkal fontosabb, hogy mi a boldogulásunk feltétele.
Úgy találjuk viszont, hogy ez nem újdonság,
hisz naponta e körül forognak a gondolataink. Ez használja el energiáink
legjavát. Ezzel kelünk és ezzel fekszünk. Nagyon földhöz ragadtak lettünk.
Nagyon foglalkoztat bennünket mindaz ami boldogit. Nagyon szeretnénk boldogak
lenni, most ebben a pillanatban, a holnap talán nem is számit. Épp ez a
dolgok bökkenõje, hogy határtalan boldogság keresésünk nem távlatokat nyitó,
hanem emberi módon, beszûkülõ, gúzsba kötõ. Boldogulás kizárólag megragadható,
földi eszközökkel, személyre szabottan, egyéni elvárásokkal, másoktól
függetlenül.
Pedig valljuk be, mindannyian nagyon szeretjük a mennyország
elõízét:
a megérdemelt nyári szabadság örömét,
a barátságban felsejlõ tartós kapcsolat ígéretét, a házastárs hûséges
szeretetét, a felnövekvõ kicsik önfeledt mosolyát, a kitartó szolgálat jólesõ
fáradságát, amelyek mind - mind Isten boldogító melegének csillogó
drágakövei.
Mindezek számbavételénél ajkunkra tódul az
ima: „Uram nyiss nekünk ajtót" A fentebb felsoroltakban, és
mindabban ami szép és mégis mindennapi ott ragyog Isten végtelen arca. Ezt kell
keresnünk - magát Istent, hogy legyen szemünk megtalálni mindazt ami közelebb
visz hozzá, és megadja a dolgok igazi értékét. A sok felkínálkozó eszközbõl meg
kell találunk a, nyitott szûk kaput.
„Szûk kapu" Sokszor szûknek találjuk
a mozgás terünket, és nem vesszük észre, hogy számunkra ez kifutó pálya. Az
édesanya számára akinek napjai a családban, gyerekei között telnek, szûknek
tûnhet az élettér - mégis számára ez nyitott kapu. Az édesapa, aki a szeretet
szellemében szolgál nem csak a fizikai megmaradásért küzd, mert távlatai
vannak. A diáknak a tanulás a szûk kapu, a szerzetesnek a regula, a papnak az
oltár szolgálata, a hivatalnoknak az íróasztal, az idõsnek a megrokkant
egészség.
Lehet, hogy néha mindez labirintusnak
tûnik, és Isten kivezetõ kegyelme nélkül az is. Azonban úgy találom, hogy inkább
lelki kereszt rejtvényünk, mint labirintus és ne feledjük ennek megoldásától
függ a kiteljesedésünk - vagyis örök üdvösségünk. Ugyanis nem az a kérdés,
hogy hányan üdvözülnek, hanem miként éljünk, ahhoz hogy mindannyian üdvözüljünk.