Krisztus Király

Gyakran előfordul, hogy amikor valakit bemutatnak nekünk első hallásra, nem jegyezzük meg a nevét. Talán még akkor sem figyelünk oda eléggé, amikor valaki személyesen mutatkozik be. Pedig a kapcsolatfelvétel szempontjából nem mellékes dologról van szó. Ma az Egyház Jézus Krisztust királyként mutatja be.

XI Pius pápa 1925-ben vezette be ezt az ünnepet, annak hangsúlyozására, hogy Krisztus nem csak az egyes ember megváltója, hanem a társadalomnak is a királya. Vajon maga Jézus hogyan mutatkozik be?

Azért, hogy jobban megismerjük Jézus, nevezte magát jó pásztornak, az élet kenyerének, szőlőtőnek. Azt mondotta, hogy „én vagyok az út, igazság és élet, vagy máshol az élet világossága”

A mai Ó-szövetségi olvasmányban Ezekiel próféta az Urat jó pásztorként mutatja be. „Íme, magam keresem meg juhaimat, és magam ügyelek rájuk.”

Ezt alkalmazta Jézus önmagára a jó pásztorról szóló példabeszédben.

Azonban feltűnő, hogy Ő sosem mondta magáról szó szerint, hogy én a ti királyotok vagyok, pedig sokan gondolták róla, hogy király.

Már az Ó-szövetségben sokan királyi messiást vártak. A napkeletei bölcsek az újszülött királyt keresték, a kenyérszaporításkor Jézust királlyá akarták tenni, a jeruzsálemi bevonuláskor királyként ünnepelték.

A mai társadalmi körülményekben idegennek tűnik Jézust királynak nevezni. Azt viszont el kell ismernünk, hogy ő nem csak jó pásztorunk, hanem életünk szuverén ura is egyben, ami királyi tulajdonság. Így joga van seregszemlét tartani azok fölött, akik hozzá tartoznak, mintegy az ő alattvalói.

            Szent Máté ennek a képét rajzolja meg az utolsó ítéletről szóló evangéliumi részben. Meglepődve kell tudomásul vennünk, hogy az ítélet mértékét azok a cselekedetek képezik, amelyeket általában nem tartunk kötelezőnek magunkra nézve. Éhes voltam…, szomjas voltam.., beteg voltam…..börtönben voltam… Azt gondoljuk, hogy mára ez mind intézményes feladat. Pedig a jócselekedeteknek ez a hosszú sora el kell, hogy gondolkodtasson, és gyakorlati állásfoglalásra kell, hogy ösztönözzön.

Nem lesz mentségünkre, hogy nem tudtuk – mert Jézus figyelmeztetett – Mi lett volna, hogyha csak az  utolsó ítéleten derül ki, hogy Jézus olyan mint egy álruhás király, hogy azonosította magát minden kitaszítottal, kicsinnyel és éhezővel, szomjazóval, bűnössel?

Nem felejthetjük el, hogy Jézus arcát a mindennapokban is meg kell látnunk azokban, akik kicsinyek, akik szükséget szenvednek és kitaszítottak.

A mai ünnep, a felolvasott evangéliumi rész indítson önvizsgálatra, kérdezzük meg magunktól, hogy van-e szemünk arra, hogy felismerjük őt az élet minden körülményében? Vagy netán alakítanunk kell látásmódunkon, mindennapi magatartásunkon?

Engedem-e, hogy Krisztus Király életem feltétlen ura legyen?

Hogyha igen, akkor a tetteim legyenek a jel arra, hogy én hozzá tartozom.