Krisztus Király

Bemutatkozáskor gyakran meg sem jegyezzük annak a nevét, akit nekünk bemutattak. Legtöbbször még akkor se figyelünk oda, ha valaki személyesen mutatkozik be. Pedig a kapcsolatfelvétel szempontjából nem mellékes dologról van szó. Ma az Egyház Jézus Krisztust királyként mutatja be. XI Pius pápa 1925-ben vezette be ezt az ünnepet, annak hangsúlyozására, hogy Krisztus nem csak az egyes ember megváltója, hanem a társadalomnak is a királya.

            Ezen a vasárnapon az első olvasmányban Dániel próféta látomásáról hallottunk, amelyben az Emberfiát, az eljövendő Messiást királyként ünnepli. „Hatalma örök hatalom, amely nem enyészik el, és királysága nem szűnik meg soha.” Mi ezt a látomást az Úr Jézusra alkalmazzuk, akit szívesen nevezünk nem csak a világmindenség, hanem minden egyes emberi szív királyának is. A második olvasmányban Szent János a Jelenések könyvében Jézus mennyei királyságát mutatja be: „Krisztus a mindenség királya, mi pedig az ő népe.”

Vajon maga Jézus hogyan mutatkozik be, mit mondott önmagáról?

Azért, hogy őt jobban megismerjük, nevezte magát jó pásztornak, az élet kenyerének, szőlőtőnek. Azt mondotta, hogy „én vagyok az út, igazság és élet, vagy máshol az élet világossága” Igaz sose mondta magáról szó szerint, hogy én a ti királyotok vagyok, azonban sokan gondolták róla, hogy király.

A mai evangéliumban Pilátus erre hivatkozva azt kérdi Jézustól: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus elfogadta és nem utasította vissza a megnevezést, de tisztázni akarta, hogy Pilátus magától mondta-e ezt, vagy csak másoktól hallotta. ,,Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?'' Pilátusnak személyesen kellett volna állást foglalnia, amit elmulasztott. Ugyanakkor Jézus fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az ő országa nem ebből a világból való.

Számunka két lényeges tanulság következik ebből: Jézus nem emberi elképzeléseink szerinti király. És nekünk is személyesen állást kell foglalnunk, elfogadva Krisztus fölöttünk való uralmát.

Krisztus királynak nincs földi értelemben vett trónja, ő a keresztről uralkodik. Olyan Király, aki nem önmagát akarta megszabadítani, megmenteni, hanem értünk áldozta az életét. A családban, közösségekben nagy szükség van az olyan önzetlen emberekre, akik a Krisztustól nyert kegyelem erejével tudnak önzetlenek lenni, és nem a maguk kizárólagos javát keresik, hanem tudnak másokért élni, cselekedni. Jézus nagyon fontos királyi tulajdonsága, hogy az Atya akaratát kereste és a kereszt trónján, nagy önuralomról tanúskodott. Nem akart leszállni a keresztről. Mi sem szállhatunk le feladataink, hivatásunk, vállalt kötelességünk keresztjéről, hanem Isten akarata szerint kell teljesítenünk azokat.

„Szent Ferenc…….. rongyokba burkolva rótta az utat. Egy erdőben bolyongva éppen az Úr dicséretét zengte,…. mikor váratlanul rablók támadtak rá. Nyers kérdésükre: "Ki vagy?”, Isten embere magabiztosan és csengő hangon így válaszolt: "A nagy Király hírnöke vagyok….." Erre a rablók megragadták, és sűrű ütlegek közt egy hóval telt mély árokba taszították. "Így, nyugodj itt, te paraszt hírnöke Istennek" – mondották. Ő azonban, mihelyt a haramiák továbbállottak, bár nem kis vergődés árán, kimászott az árokból, leverte magáról a havat, és túláradó örömében hangos énekszóval újból rágyújtott a mindenek Teremtője magasztalására. Az erdő csak úgy visszhangzott énekétől.”

A bennünket körülvevő emberek számára, akár áldozatok árán is, szóval, de leginkább tetteinkkel Krisztus Király hírnökeivé kell lennünk. A közeledő advent erre jó lehetőség. Kezdjük az új egyházi évet új lendülettel, új lelkesedéssel.