Miként lehet átadni a katolikus szellemiséget, lelkiséget ? - Elődeink által is feltett sokszor szorongató kérdés, amely mindenkitől választ vár.
    A katolikus iskoláknak hagyománya van Erdélyben. Már az egyházmegye alapításával létre jöttek káptalani, valamint városi és falusi iskolák. Az idők folyamán több rangra, és hírnévre emelkedett iskolá-ról tudunk pl. Kolozsváron, Gyulafehérváron, Csiksomlyón, Csíkszeredában. 1948-ban megszűntették valamennyit. 98-óta folyik az újraszervezés. Már van egyetemi rangú teológiai kar Kolozsváron, elemi iskola, több líceum is működik az egyházmegyében mint pl. Gyulafehérváron, Csíkszeredában, Kolozsvá-ron.
    Ezen a vidéken, környékűnkön, itt Déván hatványozottan többrétű problémával küzdünk. Itt még inkább létkérdés az, hogy a katolikus értékeket, szellemiséget miként lehet továbbadni. Arra építűnk mindig ami már megvan, és ezt igyekszünk tovább vinni, fejleszteni.
    Sok küzdelem és energia árán tudjuk tartani 89 óta azt, hogy heti két hittanórában részesüljön mindenki. Egy óra iskolai keretben, egy óra pedig a templom környeztében. Ez a két lehetőség adódik egyelőre első osztálytól a líceumig arra, hogy katolikus értékeket adjunk át a plébániához tartozó gyerekeknek, ifjúságnak a hitoktatás keretében.
    Az iskolában a hittanórán természetéből kifolyólag a tudásközlésre kerül a fő hangsúly, a templomi hitoktatásnál pedig az érzelemvilágot célozzuk meg, a közösséghez való kötődést. Viszont addig amíg eljutnánk odáig, hogy a katolikus szellemiséget adjuk tovább gyakran anyanyelvi kérdésekkel kell megküzdeni. Ez pedig semmiképpen nem elhanyagolandó szempont, mert az ember az anyanyelvén fejezi ki igazi önmagát, az anyanyelvén imádkozik a legbensőségesebben - Ilyen szempontból még mindig inkább az alapozásnál tartunk, ami családi háttér nélkül aligha lesz eredményes.
Mindezeken belül, mindezen nehézségek ellenére azt a szerepet is kell vállalnunk, hogy gondol-kodási modellt, szellemiséget nyújtunk azoknak akik bekapcsolódnak az itt folyó különféle tevékenységekbe. Itt kiemelt módon gondolok a  Szent Antal Házra , a cserkészetre is mint olyan lehetőségre, amelyek nagyon is hiánypótlóak, ebben a környezetben.
    Összegezve nézzük meg tehát, hogy most milyen lehetőségek állnak rendelkezésűnkre?
Ezekben a tevékenységekben: hitoktatás, szent Antal Ház, cserkészet arra törekszünk, hogy egy magatartásmodellt alakítsunk ki. Akik délutáni foglakozáson vesznek részt azok naponként szembesülnek azzal, hogy ezt így-vagy úgy tesszük. Mások a heti foglalkozásban, táborokban találkoznak a katolikus keresztény élet a mindennapokra lefordítható arcával. Magatartásmintákat látnak, megoldási modelleket tanulnak, és így remélhetőleg a hétköznapi életűk tartozéka lesz ez a fajta gondolkodás.
Ez tűnik járható útnak itt, ezek között a körülmények között. Ezt kellene tovább vinni, tovább fejleszteni. Ehhez van szűkség olyanokra akik a munkát áldozatosan felvállalják, és húzódozás nélkül elvégzik a rájuk eső részt.
    Természetesen ebben nélkülözhetetlen munkatársak a szülök, szűkség lenne a pedagógusokra, értelmiségiekre, akik bekapcsolódnának az ilyen irányú tevékenységbe.
    Ahhoz, hogy eredményeket remélhessünk, apró lépésekkel kell kezdenünk mert alapozó munka, irányvétel nélkül sehová nem juthatunk - s ha nem vállalnánk fel ezt a munkát nagyon súlyos mulasztással vétkeznénk a jövő nemzedékével szemben, a katolikus értékekkel szemben, amelyeknek átadása kötelességűnk.