Kassai vértanúk

A bizalom olyan alapvető emberi erény, amely nélkül lehetetlenné lesz az élet. Azt hogy bízzanak bennünk és, hogy mi is bízhassunk másokban annyira igényeljük, mint a mindennapi kenyeret. A bizalom szárnyakat ad, a félelem megbénít, gúzsba köt. A kassai vértanuk ünnepén Jézus egy ilyen Isten iránti, feltétel nélküli bizalomra ösztönöz bennünket. Így hangzik a biztatása: „ ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszítja.” Kizárólag az Istenbe vetett bizalom tehet erőssé a mindennapok megpróbáltatásaiban, ahol gyakran pogány módon az erősebb joga érvényesül, háttérbe szorítva a gyengét, a kiszolgáltatottat. Az Istenre való ráhagyatkozó bizalom hitvallás: „Ne féljetek sokkal többet értek ti a verebeknél. Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Mennyei Atyám előtt.”

 A három kassai vértanú épp ezt húzza alá – arról tanúskodnak, hogy az evangélium gyakorlatba  ültethető, hogy akár az élet feláldozása árán is megvallható az Istenbe vetett hit és bizalom. A három  közül Pongrácz Istvánnak erdélyi gyökerei vannak. Alvincen született és Kolozsváron a jezsuita  kollégiumban nyer kiképzést, majd a katolikus hit védelmére elöljárói a felvidékre küldték. Két  társával, Körösi Márkkal és Grodecz Mennyhérttel a katolikus hithez való ragaszkodásukért  1619-ben kínozták halálra. A feljegyzések szerint, míg Rákózci György hajdúi mindhármukat  ökölcsapásokkal, rúgásokkal,  arculcsapásokkal és gyötrelmes sebekkel illették, ők csupán Jézus és  Mária nevét sóhajtozták. Kőrösi Márknak külön is felajánlották, hogy ha elhagyja a katolikus hitet  szabadon engedik, de ő az ajánlatot állhatatosan visszautasította.

Mennyire erős volt az Istenbe vetett hitük és bizalmuk, hogy még a halált okozó fizikai erőszak sem tudta megingatni őket.

Az életük példája lelkiismeret vizsgálatra ösztönöz bennünket, hisz gyakran, sokkal kisebb megpróbáltatás alatt meginog a hitünk. Épp ezért annyira szükséges, hogy már az élet jelentéktelennek tűnő dolgaiban is kitartsunk a hit megvallásában, mert ez visszahat az életünkre. Itt szó lehet az imádságos életben való kitartásról, még akkor is, ha ezt környezetünk divatja múlt dolognak tekintené. Szó lehet arról, hogy baráti társaságban merjünk beszélni a vallásos élet értékeiről, vagy merjük szelíden megvédeni, ha támadás érné hitünket.

Ezek az aprónak tűnő hitvallások megedzik a benső hozzáállásunkat, és így életformánkká lesz az Istenhez tartozás, amelyet egykönnyen nem kezdhet ki semmi, mert aki Isten oldalán áll, az a legerősebb menedékre talál.