Karácsony utáni II vasárnap

 

 

Évek suhannak el egymás után sorban velünk, és néha mellettünk. Gyakran csak az új év kezdete hoz magával egy kis megállást. Az új esztendő első vasárnapján még mindig ünnepi a hangulat, amelyben még ott van a karácsony öröme, és az új évkezdés feszültsége - mit hoz a jövő? Ez a vasárnap újra a keresztény értékekre irányítja a figyelműnket. Nagy szükségünk van az Ó-szövetségi olvasmány által felkínált bölcsességre. A Sirák fia könyvéből vett szakasz, a bölcsességet úgy mutatja be, mint Isten küldöttjét, Isten ajándékát, amelyet annak küld, aki hajlandó azt befogadni. „Dicsôséges nép közt vertem gyökeret”  Megszemélyesítve beszél a Bölcsességről, és még maga a szentíró sem tudta, hogy az Úr Jézusban teljesednek ezek a prófétai szavak.  Ha bölcsen szeretnénk berendezni életünket, csak egy utunk van, a Krisztus által felkínált út, amely az Atyához vezet. Az Evangéliumban Szent János himnuszt énekel, a megtestesült Bölcsességről, az Isten Igéjéről, amely közöttünk lakozott. "Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekévé legyenek." Szent János apostol, a szeretett tanítvány tényszerű megállapítása, hogy habár Isten szeretetből megtestesült, övéi közé jött, de nem mindenki ismerte fel. „Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekévé legyenek.”

Szent Pál apostol ezt még jobban kiemeli és megerősíti: „Ôbenne választott ki a világ teremtése elôtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk színe elôtt. Szeretetbôl eleve arra rendelt minket, hogy akaratának tetszése szerint, Jézus Krisztus által fogadott fiakká legyünk, és magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket.” Nagyon fontos, hogy ebben a megkezdett évben, újra tudatosítsuk ezt az Istenhez való tartozásunkat. Jó lenne, hogyha valóban ezt ajándékként élnénk meg, amely új és új lehetőségeket nyit meg számunkra. Isten szeretetből hívott meg minket a vele való közösségbe: „Szeretetbôl eleve arra rendelt minket, hogy akaratának tetszése szerint, Jézus Krisztus által fogadott fiakká legyünk.” Isten  irántunk való szeretete viszont szeretetre kötelez. Ennek pedig a mindennapi életben is meg kell nyilvánulnia.

A családnak, valamint a közösségnek, amelyhez tartozunk, a szeretet gyakorlásának,- és kiáradásának kiemelt helyévé kellene válnia. Csodálatos érték jót akarni, jóban segíteni egymást! Mindig újra és újra jelezni, hűséges vagyok hozzád, számíthatsz rám, számíthatsz megértésemre, együttérzésemre. Mennyivel másabbak, melegebbek lennének a családi otthonok, a közösségek, ha valóban, mindig jelen lennének ezek az értékek, és mindenki törekedne ezek megőrzésére.

A társadalom, a munkahely életünk másik fontos területe. Van néhány nagyon lényeges szempont, ami nem téveszthető szem előtt. A jövő építésében nagyon fontos szerepet játszanak a munkahelyen, a társadalomban az erkölcsi, vallási értékek. Mára még fontosabbá lett itt a tanúságtevő keresztény élet. Sajnos ma sem a vallási értékek irányítják a munkaadókat, a munkásokat. Lépten nyomon kizárólag csak piacgazdaságról beszélnek mindenhol.  Maga az ember, az emberi értékek háttérbe szorulnak és mindenekfelett, egyedül a nyereség érvényesül. Talán leegyszerűsítve így hangzik a mai pragmatista álláspont, akkor vagy jó, hogyha hasznos vagy.  Ez nagyon eltorzult, és távolról sem keresztény elv. A gazdasági krízis sokakat nyugtalanít, annál kevésbé foglalkoztatja az elemzőket, kutatókat az értékek krízise, vagy éppen a szeretet hiánya. Milyen jó lenne, ha az új év, új lelkületet, új hozzáállást hozna, hogy ne csak a gazdasági értékek érvényesüljenek, hanem a vallásos élet civilizációját építsük közös erővel és összefogással. Ugyanis mindannyian Isten országának munkatársai vagyunk és kötelességünk a világias szellemet száműzni magunkból és körünkből. Legyen legfőbb törekvésünk maradéktalanul megfelelni ennek az Istentől kapott, és szeretettől vezérelt hivatásnak.