Karácsony

 

    Az amerikai Frankenmutban van a világ legnagyobb karácsonyi boltja.

Wally Bronner, üzletember alapította 1945-ben. Kezdetben egy kis raktárhelyiség volt, ma öt futballpálya nagyságú helyet foglal el. Évente 2 millió látogató fordul meg az üzletben. Az év 365 napjából 361 nap nyitva van.

Egy meleg nyári, augusztusi nap jártam ott, és zsúfoltságig tele volt az üzlet.

Nagyon impozáns a látványa: színes villanyégőkkel díszített fenyők, a csendes éj kápolnájában állandóan szól a karácsony legismertebb éneke és 300 nyelven olvasható a csendes éj szövege.  Ember nagyságú betlehem fogadja a látogatót ezzel a felirattal: A KARÁCSONY ÖRÖME ÖRVENDEZTESSE MEG AZ ÉLETEDET.

    Úgy gondolom, hogy az örök karácsony utáni vágy szülte az ötletet, ezért örvend ilyen nagy közkedveltségnek. Gyermekkorunk karácsony álomvilága kínálja magát gyönyörködésre és főleg megvásárlásra. Nagyon szép minden, nagyon jó, csupán nagyon furcsa volt a meleg augusztusi napon karácsonyi énekeket hallgatni. Nagyon idegennek tűnt az emberek tolongása, a mű fenyők villanyégőinek a csillogása. Hiába hívogatott ember nagyságú pásztor, valami nagyon hiányzott, mert Karácsony napja egy van az évben, ennek az ünnepnek a tartalmát nem lehet máskorra tenni. Karácsony ünnepe a megszokott templomban a legszebb, a családban, közösségben, szeretteink körében a legmeghittebb.

A mai napnál valóságosabb nincs. A mai szentmise karácsony örömének a megízlelésére hív bennünket. Jézus Krisztus születésnapját ünnepeljük. Ez nem hivalkodó csillogás, nem bódító üresség, nem üzlet, hanem tartalmas valóság. ISTEN FIA EMBERRÉ LETT. A mai nap a megajándékozott emberiség ünnepe. Isten saját magával ajándékozott meg bennünket. Igent mondott az emberre.

Ma nem az a fontos, hogy az utcán színes villanyégők villognak, és a tereken fenyő áll, még nem is a családokban felállított zöld fenyő a legfontosabb, a mai nap az emberiség ünnepe, a család, a közösség ünnepe, a szép ember lelkek ünnepe. Ez a nap a találkozások ünnepe. Elsősorban Isten és ember találkozásának a napja.

Mára kisimulnak a gyűrött emberi arcok, felmelegednek a sötét barlang bensők, ma a gyermeki szemekben fénylik a betlehemei csillag. Ezek őrzik karácsonynak az igazi örömét, és tartalmát. Az, ami fontos és szép, ami valóságos, azt csak a szép emberi lelkekre lehet rábízni, amelyekben ott él az isteni szikra. Olyan lelkek, mint a Boldogságos Szűz anya, Szent József, a pásztorok, a szentek.

Nem fontos, hogy egész évben feldíszített fenyőnk legyen, a karácsonyi dalok évközben megkopnak, de karácsonynak a tartalma, örömhíre, üzenete egész évben kötelez. Karácsony titkár csak a tiszta lelkek értik és őrzik igazán, mert ők értékelni tudják, hogy Istentől megajándékozott emberek.

 

            Ezen az ünnepen, amikor bőségesebb a kegyelem, összetett kézzel imádkozzunk:

 

Add Uram -    hogy maradjon meg az ünnepi kisimult arcunk vonása

-        hogy meleget árasszon az feldíszített, ünnepi bensőnk, és soha ne legyen barlanggá a lelkünk.

-        add, hogy szemeinkben soha ne aludjon ki a betlehemi csillag fénye

-        hogy minden családot megérintsen az isteni kisded áldó keze.

-        és végül add, hogy részünk legyen az Örök Karácsony valódi, tiszta, nemes örömében, ahol együtt örvendhetünk mindazokkal, akik megőrizték és megélték Karácsony üzenetét, akikre Uram rábízhattad Karácsonyod titkát.