Szent István vértanú

Szépek az évenként visszatérő karácsonyi énekek, a templom és az otthon karácsonyi hangulata. A mindennapok küzdelmében kiéhezett lelkünk sóvárogva fürdik meg mindezekben. Ez annyira így van, hogy karácsonyból nem elég egy nap. Az egyház ebből az igényből fakadóan nyolc napon át, ünnepli Jézus Krisztus születését. Mégis Karácsony másodnapján, amikor szent István vértanúságát ünnepeljük, mintha üzenetében és hangulatában nem illene bele ebbe az ünnepkörbe. Mélyebbről szemlélve azonban rádöbbenünk, hogy szent István áldozata igazából a lényegre irányítja figyelmünket. Ahogyan a szülőknek egy csecsemőt nem elég szemlélni, hanem feladataik vannak vele szemben – így az isteni kisdedre sem elég csupán elérzékenyülve gondolni, hanem kötelezettségeink vannak, amelyek keresztény voltunkból fakadnak Ezt a mai evangéliumban Jézus így fogalmazza meg: „Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt.” Tanúságot tenni, a Krisztus követő elengedhetetlen kötelezettsége.

Szent István maradéktalanul eleget tett ennek a feladatnak, élete árán is tanúságot tett Krisztusról. Az érte végzett szolgálatért a nép ítélőszéke elé hurcolták – ugyanis élete és tevékenysége nagyon szembeötlő volt. „A bölcsességgel és a lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak szembeszállni. ”Kegyelemmel és erővel” mutatott rá Isten jelenlétére.

Igazából tökéletes Krisztus követőként nem számíthatott más sorsra, mint az isteni kisded, visszautasításban volt része. Jézus is földre szálltakor vonzotta a pásztorokat, a bölcseket. Megérkezése azonban már fellobbantotta Heródes gyilkos haragját, és az életére tört. Szent Istvánt is sokan követték, sokan hittek szavára, de ellenzői erőszakkal léptek fel ellene és megkövezték.  Halálában is az égre tekintett, mint beidegződött mozdulat, mert felülről várt erőt, ahhoz, hogy Krisztushoz hasonlóan elmondhassa az imát: „atyám ne ródd fel nekik bűnül, mert nem tudják, mit cselekszenek.”

Keresztény életünk, a Krisztushoz való tartozásunk bennünket is tanúságtevő életre kötelez.

Áldozatok árán is hűségesnek kell lennünk az istengyermekhez. Most karácsonykor mi is többet szemléltük az égieket, remélhetőleg a mi lelkünkben is gyökeret vert egy-egy kegyelem, Isteni ajándék, amely lelki erővel tölt el, jó elhatározásokat szül, tökéletesebb Krisztus követésre buzdít.

Az a tény, ha egy kicsit is jobbakká lettünk, mások számára jel lesz, mások is buzdulnak általunk. Azonban olyanok is lesznek, akiknél nem találunk megértésre. Lehet, hogy közvetlen környezetünk sem támogat a jóért folytatott küzdelmünkben. Akár rosszindulattal akadályozhatnak, vagy a megszólások, rágalmak ítélőszéke elé hurcolnak.

Azonban, ha ezernyi akadályt is kell leküzdenünk akár önmagunkban, akár másokban- karácsonynak a kegyelme Krisztus követésre kötelez.

Nem lesz mindig karácsonyi ének, nem fognak mindig angyalok glóriázni, de nekünk akkor is haladnunk kell a Krisztus által mutatott jó és helyes úton, minden körülmény között vállalnunk kell Krisztus követését, és a róla való tanúságtételt, mint szent István vértanú tette.