Húsvét V

 

Emberi életünk, földi vonatkozásban fény és árnyék váltakozása. Van úgy, hogy több örömet és szeretetet tapasztalunk. Máskor csüggetegen számot kell vetnünk a rossz létezésével is, mert betegséggel, nehézségekkel találkozunk. Vagy épp értetlenségbe, rosszindulatba ütközünk, amely bűnre hajló természetünkből fakad.

Honnan is meríthetünk elégséges erőt a megmaradáshoz, hogy megőrizzük, ápoljuk azt az eredendő jóságot, amit Istentől kaptunk ajándékba, és hogy megakadályozzuk a rossz terjedését, túlburjánzását?

Az Egyház vasárnapról-vasárnapra közösségbe gyűjt, és elénk tárja Isten szavát a Szentírást – ma is ennek biztató erejébe kapaszkodunk.

A jelenések könyvéből szent János vízióját olvastuk. A trónon ülő, megdicsőült Krisztus hangját hallja: „Íme, újjáalkotok mindent.” Ez számukra biztatás és erőforrás, mert Jézus halálával és feltámadásával már elkezdődött ez a megújulás. Jézus megváltói tette új irányt szabott a világnak. Itt nem az erőszakos forradalmak, vagy az ideológiák által meghirdetett új Új Parancs világról van szó. Hanem az Isten által újjá alkotott teremtésről. Nem a harc és az erőszak valósítja meg ezt a Jézus által meghirdetett új világot. Itt a szeretet ereje a forradalmi erő. Erről az alaptörvényéről szól az evangélium. „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást. Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”Új parancs ez? Miben áll az újdonsága, hisz már az Ó-szövetség is ismerte a szeretet parancsát. A parancs újdonsága a szeretet mértékében van. Jézus azt mondja: Saját magát állítja mércéül, és joggal, mert nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Jézus elénk élte a hősies szeretetet, amelybe bele halt.

Íme az eszköz, amelyet Jézus használ és ajánl a világ, önmagunk megújítására.

Naponta két lehetőség előtt állunk. Vagy önző egyéni érdekek bűvkörébe élünk, vagy mások javát szolgáljuk.

Az önzés bezárttá tesz, önös érdekeink fele fordít – csak az adok – kapok vas logikáját érvényesíti.

Az önzetlen szeretet pedig a szabadság útja. Annak a nagy lehetősége, hogy rátaláljak Istenre, igazibb önmagamra, hogy meglássam embertársam igazibb arcát. Felfedezzem a valódi, tartós értékeket.

Egyedül ez a szeretet képes megújítani a barátságokat, újabb mélységekkel gazdagítja a házastársi szeretetet. Ebben nyer értelmet a munka, a szolgálat, felsejlik a szenvedés értelme.

Hogyha őszintén vágyunk erre az Isten által újjá alkotott világra, legyünk munkatársai az új teremtésnek azzal, hogy Isten kegyelmi segítségével megpróbálunk minél inkább Jézushoz hasonulni, és az ő mértékével szeretni. „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.”