Húsvét 3.vasárnapja

Az apostolok jellemrajzát vizsgálva talán a szent Péter személye a legelevenebb az evangéliumokban. Könnyen lelkesedik, de ugyan olyan könnyen el is keseredik. Nagy dolgokra vállalkozik, de néha Jézus rápirít. Azonban bármi történne is, nagyon hamar képes eredeti önmagához visszatalálni. Kevés idő telt el a húsvéti események óta, a maga drámájával és örömteli eseményével együtt, és íme, szent Pétert, apostoltársaival együtt újra a régi környezetében láthatjuk. Mintegy elemi erővel tört fel szent Péterből a felkiáltás: „megyek halászni” Apostoltársai szívesen elkísérték, hisz legtöbbjüknek kedvenc foglakozása volt a halászat. Elcsodálkozunk, hogy a Húsvét ünnepi hangulata, ilyen hamar hétköznapira fordult. Az is lehet, hogy az evangélista így akarta nyomatékosítani, hogy a Húsvét, a keresztény élet nem kizárólag ünnep, hanem egyben a hétköznapok része is. Az apostolok szokásos módon kieveztek a tóra, azonban egész éjszaka hiába fáradoztak. A reggeli szürkületben egyszerre valaki feltűnt a parton és megszólította őket: „fiaim, nincs valami enni valótok? Nincs, felelték” „Vessétek ki a hálót.” Rengeteg halat fogtak.

Szent János, a szeretett tanítvány ismerte fel: „az Úr az.” Szent Péter természetéhez híven reagált.

A vízbe ugrott, hogy a lehető leghamarább odaérjen Jézushoz.

Jézus pedig reggelivel várta az ő apostolait, hogy az otthonosság légkörével bátorítsa őket. Étkezős közbe, kérdéssel fordult Péterhez: „szeretsz te engem?” Péternek, a háromszoros tagadás jóvátételére, háromszor kellett megerősítenie, hogy szereti Jézust. Azonban Péterben időközben valami megváltozott. A harmadik válasznál, már nem annyira harsány, hanem megfontoltabb, mert így válaszolt: „mindent tudsz te Uram, azt is tudod, hogy szeretlek” Ezután egy titokzatos rész következik, amely az apostolok jövőjéről szól. „Amikor megöregszel, más övez fel téged. A mai evangélium befejező szakasza azt a jövőt vetíti előre, amiről az apostolok cselekedete számol be. Az apostolok bátran kiálltak a főtanács előtt. Nem engedték megfélemlíteni magukat, hanem bátran megfogalmazták az örök érvényű kijelentést: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek.”  A megvesszőzés után „boldogan távoztak, mert méltók lettek arra, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek.”

 A mai szentírási szakaszok bennünket vallásos magatartásunk felülvizsgálására késztetnek. Az evangélium szavaival, Jézus tőlünk is megkérdezi: „Szeretsz-e engem?”

Mindannyian tudjuk, hogy nem elég szavakkal bizonygatni az Úr Jézushoz való ragaszkodásunkat, és ez nem csak az ünnepi alkalmak része, hanem gyakrabban a hétköznapok feladata. Miben is nyilvánulhat meg a Jézushoz való, feltételen ragaszkodásunk?

Néha arról van szó:   -    hogy elsőként nyújtsunk békejobbot a mellettünk élőnek.

-        hogy békében eltűrjük a megbántást, úgy hogy Jézus nevéért vesztes félnek tűnünk

-        netán szavaink, kifejezéseink megváltoztatásával lehetünk tanúságtevőbb

-        vagy azzal hogy visszautasítjuk azokat a tisztességtelen eszközöket, amelyek könnyű érvényesüléshez segíthetnének.

Az Úr Jézushoz való tartozásunknak mindenképp meg kell nyilvánulnia tetteinkben, az érte vállalt áldozatokban, a neki szentelt időben. Ezekben lesz megfogató a vallásos magatartásunk.

Arról azonban semmiképp nem feledkezhetünk meg, hogy a nekünk is feltett kérdésre: „szeretsz engem?, a legjobb válasz az, amit szent Péter mondott a csodálatos halfogást követően: „mindent tudsz te Uram, azt is tudod, hogy szeretlek.”