Halottak napja, november 2.

Halottak napja az emlékezés, az imádság napja. Az elhunytakat általában az enyészet, az elmúlás szemüvegén keresztül nézzük. Úgy emlékszünk rájuk, mint akik voltak és többé már nincsenek közöttünk, mint akik már csak az emlékeinkben élők. Ezekben a napokban, meglátogatjuk a temetőket, gyertyát gyújtunk, virágokat helyezünk a sírhantokra, amelyek elfödik hozzátartozóink holttestét. A gyertyák ellobbanó lángjai, a magunkra öltött gyászruha, a múlt gyászos emlékeit idézik és erősítik az elmúlással kapcsolatos élményeinket. A halottak napi emlékezés az örök életbe vetett hitünk próbája. Pedig a halottak napját valójában az élet, az örök élet napjává kellene tennünk. Ugyanis keresztény emberként hisszük, hogy az elhunytak nem csak az emlékeinkbe élnek tovább, mert Jézus kereszthalála és feltámadása mindenki számára megnyitotta az örök élet kapuit. Ebben az évben vasárnapra esett halottak napja. Ez még érthetőbbé teszi számunkra, hogy a halált, a húsvét, a feltámadás hitével kell néznünk.

Már az Ószövetség liturgiájában a hívő nép a jeruzsálemi templomba való bevonulással kapcsolatban imádkozta, énekelte:

"Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak,

ujjongjunk szabadító Istenünknek

járuljunk eléje magasztalással

vigadjunk előtte zsoltárokkal."  (95. zsoltár)

Kifejező ereje miatt, a megújított temetési szertartásban is helyet kapott ez a zsoltár, hisz az értünk meghalt és feltámadott Jézus Krisztus a mi igazi Szabadítónk, Megváltónk, Életünk és Üdvözítőnk.

Földi, fizikai adottságunk közepette, a szentmisén járulunk szabadító és életet adó Istenünk elé, aki Jézus Krisztusban jelen van közöttünk. A szentírás szavaival a szentmise, élő reménységet nyújt földi zarándok utunkon. Ebből az áldozatból fakad bűneink bocsánata, az új Isten gyermeki élet. Itt a szentmisében táplál bennünket az Örök Élet Kenyerével, ahol a feltámadt Jézus van jelen, hogy az enyészet földjét az örök élet földjévé alakítsa át. E szent cselekménynek részeseként éljük meg igazán, hogy nem a mulandóság földjén élünk, hogy életünk nem a kizárólag sír felé halad, mert a feltámadt Jézus ezt a földet az örök élet előcsarnokává tette. A temetőkben a halottaink emlékére meggyújtott gyertyák lobogó lángjait abban a fényözönben kellene néznünk, amellyel a feltámadt Jézus borítja el a világot. Minden szentmisében Jézus feltámadását ünnepeljük. Minden szentmisében szabadító Istenünk jelenlétének örvendezünk. Mindez talán halottak napján a legidőszerűbb.

A mai nap rá is kérdezhetünk, vajon, mikor volt nagyobb távolság köztünk és elhunyt szeretteink között? Most vagy amikor még a földi, látható világunk lakói voltak?  Hisz a földi élet körülményei, a fizikai élet törvényei, a földrajzi távolságok oly messze sodorhatnak egymástól. Évek, akár évtizedek is eltelhetnek, hogy a távolság miatt nem látjuk egymást, esetleg egy-egy levél, vagy telefonhívás ad hírt létezésünkről. Szeretteink elhunytával minden átértékelődik, egy másfajta kapocs születik meg, vagy mélyül el - a lelkek összetartozása - síron innen és túl - amely a Teremtő Istenben élő - Megváltó Krisztusunk érdemeiből. Most már nem szükséges se a levél, se a telefon, nincs mit kezdenünk földi eszközökkel, még szabadkoznunk sem kell, hogy nem volt időnk egymásra, most már a lényegre terelődik a figyelem, nevezetesen arra, hogy milyen volt és jelen pillanatban milyen az Istenhez és egymáshoz való tartozásunk.

Amikor elhunyt szeretteinkre gondolunk világossá lesz számunkra, hogy csak a legfontosabb számíthat. És ez nem más, mint az ima, az értűk bemutatott szentmise áldozat, az értűk vállalt jótettek, és áldozatok.

Ezért a mai szentmisét is értük ajánljuk fel, a lelkek üdvösségéért, azokért, akikkel összeköt az ima hullámhossza. Ezért a mai nap, és az előttünk álló nyolc napos időszak legyen a lelkiekben gazdagodás ideje, amikor nem szűnünk meg imádságos megemlékezéssel gondolni azokra, akik hozzánk tartoztak, és imáinkat várják. Kérjük számukra Isten irgalmas bocsánatát, hogy boldog örök életük legyen, és hogy Isten ölén egykor mindannyian örök békére leljünk.