Hálaadásra

            Csak az ember képes az idő érzékelésére. Az ember méri az időt, úgy hogy a napot órákra osztja, naptárt készít, hogy jegyezhesse a hónapokat és az éveket.

Az idő múlását ahhoz hasonlíthatjuk, mint amikor a vonat berobog egy alagútba. Néha felvillan egy-egy lámpa, és erősen bevilágít a fülkébe, majd kialszik, később újabb következik. Azt ugyan érzékeljük, hogy hol kezdődött el az alagút, a felvillanó lámpákat is megszámolhatjuk, de azt nem tudjuk, hogy még mennyi fog bevilágítani a rohanó vonat ablakán. Legfőként azt nem tudjuk, hogy milyen látvány tárul elénk az alagút végén, esetleg sejtjük. Isten elindította a világot, az idő alagútján. Benne utazunk mi is és számláljuk az éveket, azokat a felvillanó fényeket, amelyek megjelölik a történelmet és egyéni életünket. Saját életünkben néhány évtizedet jelölnek meg ezek a felvillanó fények. Jézus Krisztus születése óta, a ma estével elérkeztük a 2008-as év végéhez, és arra készülünk, hogy elkezdjük a 2009-est. Újra mögöttünk egy év. Percek és órák-, hónapok robogtak el mellettünk. Események sodortak, jót vagy rosszat hozva életünk folyásába.

Isten nem csak az idő érzékelésével ajándékozott meg minket, hanem egyben feladatul kaptuk azt is, hogy jól és felelős módon bánjunk azzal, amit ránk bízott. Isten ugyanis bele helyezett az időbe, és nem lenne jó, hogyha csupán elzúgnának mellettünk a rohanó percek. Mi nem csupán elszenvedői vagyunk annak, ami történik, hanem részesei-, sokszor megalkotói-, vagy éppen elindítói. Isten ajándékából pedig minden esemény, legyen jó vagy rossz, az mind alkalmas idő, kegyelmi idő, amelyet fel kell használnunk. Assisi szent Ferenc a Naphimnuszban így énekel: „Áldjon, Uram, tégedet… jó és rút idő.” És itt nem kizárólag az időjárásra gondol, hanem mindarra, ami velünk történik, vagy történhet. Szent Pál apostol szerint pedig: „az Isten szeretőknek minden a javukra válik.” Vagyis nem kizárólag a külső történések határozzák meg, hogy jó, vagy rossz ami történt. Ugyanennyire fontos, vagy még fontosabb a mi hozzáállásunk, az értelmezésünk, az értelem keresésünk, amely mindent átalakíthat.

Ilyen hozzáállással vizsgáljuk ezekben az órákban azt, hogy mennyire vált javunkra az eltelt esztendő. Így tekintünk mindarra az ismeretlenre, ami előttünk áll, és ránk vár az eljövendőben.

Még ha sötétnek is tűnne az idő alagútja, még ha váratlan események bukkannának is fel, amelyek próbára tesznek, tudnunk kell, hogy Jézus az idő alagútjának a másik feléről jött el hozzánk. Ennek egyik állomása volt a 2008-as év, és ha Isten úgy akarja egy állomása lesz az előttünk álló 2009-es is. Jézus beszélt arról, hogy milyen az alagút másik vége, Isten világa. Ő biztosit a jó fogadásról, amikor kijutunk életünk-, vagy a világtörténelem túloldalára.

A legfőbb feltétel, hogy szerető odafigyeléssel, felelősséggel éljünk az időben, úgy hogy azt felhasználjuk a magunk és mások javára.

Visszafele pedig, mindazt, ami mögöttünk van, és amin már nem változtathatunk, helyezzük Isten irgalmas kezébe, mert ott még mindig átértékelődhet.

Bárcsak mindanyiunk számára, a fizikai idő, a múló évek és napok, Isten kegyelméből, és a szeretettől vezérelt hozzáállásunkkal, lelkileg hasznos idővé válna.