Szent Kereszt Felmagasztalása         

A kereszt mindennapi életűnk tudatos, vagy éppen véletlenszerű tartozéka. Ott van a szobánk falán, néha szeműnkbe ötlik egy egy hegytetőn, templomtornyon,  -  nyakunkban hordjuk, vagy pedig éppen ima előtt magunkra rajzoljuk -  keresztet vetünk. A mai ünnepen Szent Kereszt felmagasztalásának napján az Egyház tudatosan is ráirányítja a figyelműnket a kereszt fontosságára és üzenetére, amely nem válhat üres jelképpé - hanem arra vár, hogy felfedezzük  igazi mélységét, és tartalmasságát. Az ünnep Jeruzsálemben keletkezett. Nagy Konstantin császár a szent sir  fölé templomot építtetett, és az itt megtalált szent Keresztet a mai napon ünnepélyesen felmutatták az  összegyűlt népnek. Innen a név: Szent Kereszt felmagasztalása. Azóta az egyház minden évben megüli ezt a  napot - felemeli a keresztet, hogy rátekintsünk és tudatossá legyen, hogy az Úr Jézus mit vállalt értűnk, és  nekünk Krisztus követőknek, keresztényeknek milyen irányba kell haladnunk. Ennek már az Ó-szövetségben is volt előképe, erről szólt az első olvasmány. A választott nép vándorlása idején veszélybe került, kígyók mardosták, gyötörték a népet. Isten parancsára ekkor Mózes rézkígyót tűzött egy póznára, aki hittel és bűnbánattal tekintet a kígyóra megmenekült a mérges kígyók marása elől. A mózesi rézkígyót maga Jézus is említi Nikodémusnak, és önmagára alkalmazta, mint kereszthalála előképét. Így a megváltás pillanatától kezdve a kereszt Isten irántunk való nagy szeretetének a jele, kegyelmi erőforrásunk. A szentek közül hányan meg hányan voltak a kereszt szerelmesei, mert felfedezték, hogy a keresztet nem iktathatják ki az életűkből, hanem a kereszten szentelődnek meg. Így született meg a mondás is, hogy, aki a keresztet el akarja kerülni, az Krisztust kerüli.

Például Szent Ferencnek és társainak kezdetben szegényes körülményeik miatt nem volt imakönyvűk, még szentképűk sem. Ezért Szent Ferenc egy nagy keresztet állított fel a szegényes hajlékukban, ez pótolta az imakönyvűket és elmélkedési könyvűket. A kereszt volt az evangéliumos könyvűk, amely megtanította őket Krisztus tökéletes követésére.

Megkeresztelt emberként mi is Krisztus követésére vállalkozunk. Sokszor úgy találjuk, és panaszkodunk, hogy nincsenek meg mindehhez a megfelelő körülményeink. Szűk a lakásunk nincs ahol imádkozzunk. Sokan vannak körülöttünk, zavarnak. Nem jutunk hozzá megfelelő imakönyvhöz, nem tudjuk miként kell elmélkednünk. S miközben egymásután soroljuk a kibúvókat és kifogásokat pillanatról pillanatra szalasztjuk el a felkínálkozó lehetőségeket. Így életűnk keresztje nem üdvösséget hoz, hanem kínzó eszköznek találjuk, amely csak akadályoz. Viszont Isten nem azt várja el tőlünk, hogy rendkívüli hőstetteket hajtsunk végre, és a lehetetlent valósítsuk meg. Csupán azt kellene, hogy a jelen élet körülményeit szenteljük meg. Arra lenne szűkség, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk is. Észre kellene vennünk életűnk üdvösséget hozó mindennapi keresztjét amely megjelöl. A naponkénti bosszankodást, a jelentkező betegséget, a jócselekedetre felkínálkozó alkalmat. Nem kirívó nagy dolgok, de mindennap jelen vannak. Ezekből szövődik az életűnk, s ha tudatos vállalással nem színezzük egyszerűen sima, dísztelen és szürke lesz minden.

A mai nap, ez az ünnep jó alkalom arra, hogy újra felszítsuk a jó szándékot, a tettrekészséget. Tekintsünk hát az Úr Jézus keresztjére, hogy erőt és kegyelmet nyerjünk mi is az üdvösséges kereszthordozáshoz és így életűnk egy egésszé alakuljon