Krisztusra Irányuló Figyelem

Benső világunk önkéntelenül is biztonság után vágyik. Arra vágyunk, hogy valamiben, valakiben megkapaszkodjunk. Isten az ő személyében egy ilyen benső biztonságot kínál fel. Úgy éhezzük Isten jelenlétét, mint a mindennapi kenyeret. Vele való találkozásunk fizikai helye a templom. Ugyanakkor mindig voltak olyan személyek, akiknek az élete Istenre irányította a figyelmet.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a szerzetesek világ napján, a mi gondolataink is e körül forognak. Helyek és személyek, ahol és akikben Istennel találkozunk.

Már az Ószövetségben a választott nép számára is a templom volt a vallási élet középpontja. Történelmi múltjával, díszítésével, különleges hangulatot árasztott, a választott nép büszkesége volt. A vallásos hithű ember meg volt győződve, hogy a templom legszentebb részében, a szentek-szentjében, jelen van az Örökkévaló. Ez a tudat adott bátorítást a hivőnek. A másik felemelő érzés abból táplálkozott, amit Malakiás próféta jövendölt meg: „Hamarosan belép szentélyébe az Úr… Már jön is, de ki tudja elviselni jövetele napját.” (Mal 3,2)  A próféta arról szól, hogy a Megváltó látványosan, emésztő tűz kíséretében fog megjelenni.

A jövendölés az Úr Jézusban teljesedett be, azonban emésztő tűz helyett, kis gyerek alakjában jelent meg. Mária felzarándokolt a templomba, hogy a törvény előírása szerint Istennek mutassa be gyermekét. Az Istennek mutatta be egyszülött Fiát, de az emberek előtt lett nyilvánvalóvá, hogy ki is Ő valójában. Simeon az agg próféta világosan látta az esemény jelentőségét. A kezében tartotta azt, aki az Üdvösség szerzője. Most lett igazán a templom a szövetség kötés szentélye. Igazából most találkozott Isten és az ember. Itt van az, aki szabadulást hoz a nemzetek számára, és világosságot a pogányoknak. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, az Egyház templomainkban a gyertya jelképében, és a szerzetesek személyén keresztül Krisztusra irányítja a figyelmünket. II. János Pál február 2.-át a szerzetesek világnapjává nyilvánította. Első alkalommal 1997-ben, tartották meg a szerzetesek világnapját. Azóta ezen a napon a szerzetesek képviselői a pápa köré gyűltek, hogy Isten népe előtt tanúskodjanak Istentől kapott hivatásuk ajándékáról. A pápa szándéka az volt, hogy világméretűvé tegye ezt az ünnepet.

Miben is áll az Istennek szentelt élet sajátossága? Ahogyan Mária tette a kis Jézussal, az Egyház is, az Istennek szentelt személyben Istennek ajánlja gyermekét. Részesévé teszi Krisztus áldozatának, az emberiség javára. Az Istennek szentelt személy hivatásszerűen tanúságot tesz arról, hogy az evangélium megélhető, hogy a kereszténység nem ráadás, nem is mellékes dolog, hanem életforma. A szerzetes nem különc, nem élet unt, nem menekülő, aki elbújik az élet nehézségei elől, hanem az életet választja, de annak teljességét, ahogyan Krisztus kínálja fel. Az Istennek szentelt személy élete olyan prófétai jel kell, hogy legyen, amely Istenre mutat. Egyben azt is lényeges kiemelnünk, hogy bármilyen hivatásnak a gyökere a keresztény hivatásban keresendő. Hogyha él bennünk a vágy, hogy jó szerzeteseink legyenek, akkor mindenkinek komolyan kell vennie saját keresztény hivatását.

Nagy a feladata a papoknak, a szerzeteseknek, mert a fiatalok az ő életüket látva kedvet kellene, hogy kapjanak az evangélium követésére.

Nagy szűkség van keresztény házasokra, akik komolyan élik a keresztény életet, úgy hogy figyelnek az egyház tanítására, gyermekeik jó nevelője, nyitottak a szegények iránt. Az ilyen család alkalmas, hogy szerzetesi, papi hivatások szülessenek benne, körülötte.

A hivatások kibontakoztatásában fontos szerepe van a nagyszülőknek, tanároknak, hitoktatóknak, mert ők a Szentlélek munkatársai. Az ő munkájuk nyomán lesz alkalmassá az ifjú lelki és érzelmi világa a hivatás befogadására.

Az idei szerzetesek világnapja legyen hát újra az imádság kiváltságos alkalma, amikor Krisztusra szegezett tekintettel, hálát adunk az ajándékba kapott hivatás kegyelméért. Egyben pedig imádkozunk közös keresztény hivatásunk megerősödéséért, és új hivatások születéséért.