Évközi 8. vasárnap
Tágabb-, vagy akár szűkebb környezetünkben azt tapasztaljuk, hogy sokan akarnak
vezetni, és alig van aki engedelmeskedjen. Vannak önjelölt szónokok, akik
vélemény formálónak tartják magukat-, és hangosan, akár kéretlenül is kifejtik
véleményüket. Az is közös tapasztalatunk, hogy mindennapjaink sürgés-forgásában
nagyon sokat építhetünk a beszédünkkel, ugyanakkor megszóló, rágalmazó, ítélkező
elszólásaink nagyon sokat rombolhatnak. A kedves baráti szó összeköt, a hideg
ítélet mérgez és bénít.
Vasárnapról vasárnapra Isten igéje kihívások elé állit bennünket, a szívűnkig
hatol és változásra ösztönöz.
Már az Ó-szövetségi olvasmány, amelyet Sirák fiának könyvéből olvastunk
ebbe az irányba állit be. Egészen tömör, és közmondásszerű mondatok hangzottak
el: „a fa gondozásáról gyümölcse tanúskodik, az ember szívének gondolkodásáról
pedig a beszéde.” Negatív értelemben
szoktuk mondani, hogy ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Pozitívan az
evangélium így fogalmaz: „a szív bőségéből beszél a száj.”
Mennyire tanulságos és igaz, amit az evangéliumi részben hallottunk Jézus
ajkáról: „Vajon a vak vezethet-e vakot? Nem esnek-e mindketten verembe? Nem
nagyobb a tanítvány a mesterénél; valaki akkor tökéletes, ha olyan, mint a
mestere.” Elsősorban az Úr Jézus
vezetésére kell rábíznunk magunkat. Ennél biztonságosabb iránymutatást sehol
máshol-, és senki másnál nem találunk.
Alapvetően nem az a feladatunk, hogy mások magatartását javítgassuk, vagy mások
helytelen viselkedését kiigazítsuk. Ennek is meglehet a helye és ideje, azonban
a javítást és kiigazítást magunkon kell kezdenünk. Ez a helyes sorrend hangzik
el az evangéliumban:„Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak azután
fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből!”
Milyen nehezen látjuk meg saját hibáinkat, és talán még nehezebben fogunk hozzá
azok kijavításának. Könnyebb az, hogy mások tulajdonságai elemezzük, és hibáikat
javítgatjuk. Assziszi szent Ferenc levelet irt egy vezetéssel megbízott
testvérnek (miniszternek), aki tanácsért fordult hozzá, és engedélyt akart
kérni, hogy a testvérek vezetése helyett inkább remeteségbe vonuljon. Szent
Ferenc maradásra ösztönözte és azt írta, hogy Isten szeretetéért viselje el
mások kellemetlen viselkedését, és csupán azért, hogy könnyebb élete legyen, még
ne is kívánja, hogy a rábízottak jobb keresztények legyenek. Szó szerint ezt
tanácsolja: „szeresd őket, és ne kívánd, hogy jobb keresztények legyenek..”
Íme, hogy az úr Jézus tanítása mellett a szentek példája is ösztönöz, és segít,
hogy megteremhessük életünk jó gyümölcsét. „Nem jó az a fa, amely rossz
gyümölcsöt terem; és nem rossz az a fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden
fát gyümölcséről ismerünk meg.”
Biztasson és erősítsen, amit szent Pál apostoltól hallottunk a szent
leckében: „szeretett testvéreim, legyetek állhatatosak, rendíthetetlenek,
tegyetek mindig többet az Úrért, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az
Úrban.”