Éjféli mise

Itt vagyunk a karácsonyi éjféli szentmisén. Arra vágyunk, hogy részesüljünk karácsony kegyelmében, karácsony örömében és hangulatában. Lelkünk mélyén, és ajkunkon felcsendültek az ismerős karácsonyi énekek. Gondolatban odaszegülünk a szent jegyespár, Mária és József mellé, és végigbandukoljuk az utat Názárettől Betlehemig. Összeszorul a szívűnk, amikor eszünkbe jut, hogy bebocsátást kértek és visszautasításban volt részük. Jól esik felidézni a glóriázó angyalsereget. És ott vannak az elmaradhatatlan pásztorok, életük egyszerűségével, és készséges odaadásukkal.

Ismerős karácsonyi jelenetek, ismerős szövegek és énekek, mégis örökké újak, örömükben és felvetett kérdéseikben is újak, ugyanis évről évre magunkra ismerünk.

Naponta rójuk életutunkat, zarándokolva, keresztünket hordozva, lelkesedve, vagy ellankadva. Vannak, akik elfogadnak, mások visszautasítanak, de megállni nem lehet. Hömpölyögve folyik az emberáradat, és ott vagyunk benne mindannyian, egyenként és közösen. Van, amikor világos a cél, máskor csak távoli fények pislákolnak.

Utunkon találkozunk angyali lelkekkel, de szembe jönnek zsarnokok és áltudósok, s ha csak a magunk erejére támaszkodnánk szárnyszegetten állhatnánk. úgy találva, hogy nincs számunkra hely: bűneink miatt, mások ridegsége miatt stb.

          S ma újra elhangzik az angyali szó, az egyház ajkáról, az evangélium szavaival:

„Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek: Ma született MEGVÁLTÓTOK.”

          Áldottaknak nevezhetjük magunkat, mert az Ószövetségi ember számára még csak ígéret volt ez. Így jövendölt Izaiás próféta: „ A nép,  amely sötétségben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál árnyékának országában laknak, azoknak nagy világosság támad.”

A sötétség, a halál árnyékának az országa, a kiszolgáltatottságot jelentette, amelynek a nép ki volt téve, amelyből saját erejéből nem talált kiutat. A próféta pedig szabadulást hirdetett: „gyermek születik nekünk, fiú adatik, s az ó vállára kerül az uralom”

Ezek mára nem elfelejtett szavakká lettek, hanem beteljesült valósággá, amint szent Pál apostol írja Tituszhoz: „Isten, üdvözítő kegyelme megnyilvánult minden ember számára.”

          Karácsony estéjén, ez a szentírási kijelentés egyben kérdéssé is lehet:

Isten kegyelme kiknek nyilvánul meg? -  Azoknak, akik készek befogadni, és megnyílnak Isten, ajándékozó jóságának.

Ilyenek voltak a pásztorok, az egyszerű és nyitott lelkek. Őket nem fertőzte meg a betlehemi forrongó zsibvásár. Ők kívül maradtak az emberi nagy tolongásból, nem akartak meggazdagodni a helyzet adta lehetőségen. Jobban érezték magukat pásztortársaik közösségében, mert védettebbek voltak, és természetesebbek.

Ma, Karácsony estéjén nem szeretnénk mi is ilyen nyitott és befogadó, egyszerű lélekké lenni? Tény, hogy nagyon igénybe vesz a hétköznapok robotja. Érezzük feladataink sürgetését. Lépten-nyomon valaki, vagy valami befolyásolni szeretne. A világiasság szelleme meg akar hódítani magának, le akarja foglalni legértékesebb energiáinkat.

Ma estére, karácsony ünnepére zárjunk ki minden zavaró körülményt. Maradjunk együtt azokkal, akiknek szeretete véd: családtagjaink, rokonaink, szomszédjaink, közösségünk. Tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, hogy karácsony kegyelme, ne kámforként elillanó szalmaláng legyen, hanem tartós, életet alakító, és közösséget formáló valóság.