Borromeo Szent Károly

Az evangéliumban Jézus jó pásztornak nevezi önmagát.

„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért.”

„Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért.”

Mennyire találó és kifejező ez a hasonlat. Szentképekről is ismerős Jézusnak ez az ábrázolása. Jézus pásztorként vonul bárányai között. Vagy éppen karjában tartja az elveszett bárányt, amelyet a tövisek közül mentett ki.

Az evangélium felsorolja a jó pásztor tulajdonságait: kész áldozatokat vállalni övéiért: életét adja. Pásztor és juhok kölcsönösen ismerik egymást: ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem.

 Borromeo szent Károly Jézus példája szerinti jó pásztor volt. Milánó érsekeként az 1567. évi pestis idején, amikor a város vezetői valamennyien elmenekültek, ő hősies önfeláldozással állt helyt a vész sújtotta városban, és ápolta a betegeket. Vagyonát, az ínséget szenvedőkre költötte, és ahol orvossággal már nem tudott segíteni, vigaszt öntött a lelkekbe.

Papjainak gondját viselte. Hatalmas egyházmegyéjét háromszor látogatta végig. Bár az egyházi és világi vezetők barátságukkal tüntették ki, megőrizte alázatát, a szegények szerető atyja maradt. Előkelő kapcsolatait sohasem használta fel családi vagy baráti érdekek előmozdítására, csupán a lelkek és Isten Országának előmenetelére.

Néri szent Fülöp, látva ezt a fáradhatatlan munkásságot így kiáltott fel: „ ezt az embert vasból gyúrták.”

Mire ösztönöz ma minket Borromeo szent Károly példája?

Azok számára, akik hozzánk tartoznak, mi is jó pásztorok kell, hogy legyünk. Természetesen leginkább családtagjaink vannak ránk bízva, de nem kizárólag. Családosoknak tartott lelkigyakorlaton mondta egyik házastárs: „életemet adnám családomért.” Ez valóban így van. Mindenkit foglalkoztat, izgat családtagjainak a helyzete, a megélhetés. Azonban ugyanilyen fontos a lelkiekről való gondoskodás is, hogy lelkileg se szűkölködjenek azok, akiket szeretünk.

Ugyanakkor így, vagy úgy közösséghez tartozunk. Meg kell ismernünk a közösségünk gondját-baját. Törődnünk kell egymással, a lehetőségünkhöz mérten segítenünk kell egymást. Keresztény lelkülettel kell ellátnunk feladatunkat. Az első idők keresztényeiről azt mondták a pogányok: nézzétek mennyire szeretik egymást. De jó lenne, ha ma is ez lenne a keresztény életünk legfőbb ismertető jele.

Fontos a példaadás. Szent Károly így tanít egyik beszédében: „Minden igyekezeteddel használd fel mindazt, ami feladatod jó ellátásához szükséges. Mindenek előtt arra törekedj, hogy életeddel és erkölcsi magatartásoddal mutass jó példát, nehogy azt lássák az emberek, hogy te mást mondasz mind, amit cselekszel, mert akkor szavaidon gúnyolódva majd ide-oda csóválják fejüket.”

Ma mindehhez és sokminden máshoz lelki segítséget, kegyelmet kérhetünk és kapunk  Borromeo szent Károly közbenjáró imájára. Így tapasztalatunkká lesz a zsoltáros imája:  „Kegyelmed és jóságod vezet életemnek minden napján.”