Szent Bonifác

Az ember, kereső lény, sok mindent kutat, rákérdez a dolgok értelmére, folyamatosan keresi, hogy milyen jövő vár rá. Elgondolkodtam, hogy a sokfajta kérdés között, amit naponta felteszünk annak is szerepelnie kellene, hogy keresztényként, milyen feladatokkal, kihívásokkal találkozunk.  Fontos kutatnunk azt is, hogy miként maradhatunk meg a mai kor körülményei között vallásosnak, Krisztus tanítványának.

Mindebben támaszként és segítségként adott a Szentírás, ott vannak a szentek, vagy olyan jó emberek-, ismerősök, akik példaképként állnak előttünk.  

Az evangéliumban az Úr Jézusnak, az utolsó vacsorán elmondott beszédéből olvastunk fel részletet. A mai szakasz első sora így hangzott: „nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem.”

Vagyis nem csak az apostolokért könyörgött Jézus, hanem mindazokért, akik az apostolok igehirdető szavára hinni fognak benne. Így ránk is vonatkozik Jézus főpapi imája, ugyanis az apostoli hitvalláson alapul a hitünk. Ugyanakkor a mindenkori hithirdetők, misszionáriusok ezt az apostoli hitet vallották és hirdették.

Szent Bonifác, a nap szentje, akinek az életpéldája mutatja, hogy mit jelent az, amikor Isten szolgálata elsőbbséget élvez. 673 körül született Angliában. Szent Benedek rendjébe lépett és nagy áldozattal vállalt missziós utakat. 719-ben a germánok megtérítésére indult. Szerzetestársaival együtt fáradhatatlanul dolgozott a hit terjedéséért. Püspökké szentelése után a mainzi egyházmegyét kormányozta, számos egyházmegyét alapított és újított meg Bajorországban, Türingiában és a frankok földjén. Zsinatokat is tartott, és törvényeket hozott. 754. június 5-én pogányok támadták meg a bérmálás szentségének kiszolgáltatására érkező püspököt, és halálosan megsebesítették. Testét az általa alapított fuldai monostorban temették el. Életét nem földi érdekek, hanem Isten ügye vezette, így lett fáradhatatlan hittérítővé.

Az evangélium tanítását hallgatva, a szentek példáját nézve, a felületes szemlélőnek, úgy tűnhet, hogy Isten a feladatainkat szaporítja:

Lehet, hogy egyszerűen csak annyit látunk, hogy vannak a világi élethez kötődő feladataink, mint például: számlák kifizetése, bevásárlás, házi munkák stb.

És vannak vallásos feladataink, kötelezettségek, mint pl.: napi imádság, rendszeres szentmisén való részvétel, gyónás-áldozás, egyházi házasságkötés-, gyerekeink vallásos nevelésének kötelezettsége és hasonlók.

Azonban tudnunk kell, hogy a két rész összetartozik, és nagyon fontos a mindennapok ilyen irányú helyes egyensúlya. A vallásos életünk a mindennapjaink lelkét képezik és csak így lehet elég erőnk ahhoz, hogy a mindennapok kötelességét keresztény lelkülettel végezzük. Isten részt kíván az életünkből. Valahogy úgy, ahogyan egyik paptársunk írta, amikor a plébániájáról egy középiskolást ajánlott felvételre az udvarhelyi kollégiumunkba. Idézem: „ A család egyike a leghűségesebb katolikus családoknak a plébánián. Hűségesen helyt állnak a gyermekeik vallásos nevelésében egy másvallású tengerben, nemcsak gyermekeik vallásos nevelését vették komolyan, de unokáikra is kihat hűségük… Az ilyen szerény körülmények között élő, hűséges, becsületes családokat támogatnunk kell, náluk a helytállás valóban küzdelmes hűséget jelent.” Íme, hála Istennek van ilyen példa is, és mennyire fontos, hogy úgymond világi kötelességünk teljesítésében ott legyen a keresztény magatartásunk, mert ez mások számára is vonzó példává lesz. Csak így ölthetnek testet bennünk Jézus szavai: „Megismertettem velük a nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük.''