Szent Bonaventúra

Jézus a világ világosságának hívja hűséges tanítványait, „ha világot gyújtanak, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson” Szent Bonaventúra ilyen tartóra helyezett fáklya az Egyházban, a ferences rendben.

 1218-ban született. Gyermekkorában egyszer súlyosan megbetegedett, ekkor anyja szent Ferencnek  ajánlotta, ha felépül. Csodás gyógyulásának emlékére kapta a Jó szerencse nevet. Erre a gyerekkori  gyógyulásra mindig megrendülten és hálásan emlékezett. Tudása és bölcsessége mély vallásossággal  és  alázattal párosult. Habár 27 évesen a párizsi egyetem tanárává lett, egyik ferences tanártársa  Halesi  Sándor így nyilatkozott róla: „Ez az igazi Izraelita, kiben mintha Ádám nem is vétkezett volna.”  Tudását és keresztény bölcsességét, két olyan könyvből merítette, amely mindenki számára elérhető: 

 a teremtett világ, és a kereszt.

 A.    Teremtett világ:

Isten szeretetből megteremtette a világot. Korlátlan Úrként fenntartja és kormányozza, mégis szeretet tervének kivitelezésébe bele vonja az embert. Megadta azt a képességet, hogy önállóan cselekedjünk, és így szabad akarattal vegyünk részt a gondviselésben. Az ember a Teremtő munkatársává lett. Így nem kizárólag haszonélvezői vagyunk a világnak, hanem tevékenyen hozzá kel járulnunk a világ szépítéséhez és megőrzéséhez. Sok mindent láthatunk, ami az ember keze munkáját dicséri. Emlékszem, hogy amikor Rómában felmásztunk a szent Péter bazilika kupolájára, onnan be lehetett látni a Vatikán kertjébe. Csodaszép zöld volt minden. A fák formásak, gondozottak, rendezett utak, világosan látszott az ember gondoskodó keze nyoma. Az ember széppé teheti a környezetét. Viszont nagy károkat is okozhat, amikor erdőket pusztít ki, és a civilizáció ürügyén tönkre teszi a környezetét.

B.    A kereszt

A hagyomány szerint szent Bonaventúrát egyszer meglátogatta Aquinói szent Tamás, aki megkérdezte:” hol a te könyvtárad ?”. Szent Bonaventúra a keresztre mutatott és azt mondta, hogy „ez az én könyvtáram.”

Nagyon hozzászoktunk a tevékenykedéshez, és a mai világ állandóan teljesítményre ösztönöz bennünket. Azonban Isten tervébe nem kizárólag a cselekvés eszközeivel kapcsolódhatunk bele. Az imának és a szenvedések felajánlásának óriási ereje van. Ismertem egy olyan embert, aki haláláig több évtizeden át ágyhoz kötött beteg volt. Nagyon sokan jártak hozzá lelki tanácsért, vagy imát kértek. Ő órákra beosztotta a szenvedéseit és így ajánlotta fel azokért, akik a segítségét kérték. Cselekedetekben nem lehetett lemérni, hogy mit tesz, de az élete nagyon értékessé lett, sokkal értékesebb, mint sok eltékozolt egészséges élet. Szent Bonaventúrát, amikor bíborossá nevezték ki, akkor a pápai követek épp a kolostor konyhájában találták, amint mosogatott. Mivel épp fogalt volt megkérte a követeket, hogy a bíborosi kalapot akasszák fel a fogasra, mert nem tudja átvenni. Életpéldája, ragyogóan világit. A szentírás szavaival nem a világ bölcsességét hirdeti, hanem Isten titokzatos rejtett bölcsességét és arra tanít, hogy lelki emberekké váljunk.