Szent Antal - Liliomszentelés

A virágok, nővények sok odafigyelést, gondozást igényelnek. Hogyha elhanyagoljuk őket, elszáradnak, könnyen elpusztulnak. Az embernél, már kis korától még több gondozás, odafigyelés szükséges. Oly annyira kell a nevelés az embernek, mint a friss víz a virágnak.

A választott népnek első nagy nevelője Isten volt, ahogyan az Ó-szövetségben olvassuk: „A pusztában sajátjává fogadta, a sivatag kietlenségében és éjszakájában. Védőn körülvette, oltalmazta, óvta, mint szeme világát.” Mtörv 32,10-12 Isten a próféták, papok személyében tanítókat, nevelőt rendelt népe számára, akik az Ő szócsövei voltak a nép körében.

Az Újszövetségben Jézus Krisztus személyében, szintén Isten a nagy nevelőnk; Fia által tanít és vezet bennünket. Az Úr Jézustól pedig az  Egyház kapott meghívást arra, hogy részt vegyen az isteni nevelő munkában. A történelem folyamán mindig voltak kimagasló egyéniségek, akik szavukkal és példájukkal nagy hatással voltak Isten népére.  Ide soroljuk Páduai szent Antalt, aki nagy hatású szónok volt, úgy hogy példája és közbenjáró segítsége ma is hatékony. Szent Antal mint Jézus legbensőbb barátja és tanításának ismerője, ma az Úr Jézus szavait idézi: ”Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket.” Ősi ferences szokás, hogy szent Antal ünnepe körül, áldásban részesülnek a gyermekek és liliomokat szentelünk. Ezzel vállalkozunk arra, hogy a Krisztusi tanítás ösvényén akarunk járni. Olyan engedelmesek szeretnénk lenni, mint a kis Jézus, szeretnénk, ha életünk olyan kedves és illatozó lenne, mint a liliomok. Így ma elsősorban lelkünk szépségére kell gondolnunk. Arra, hogy milyen sok gondozást igényel, ha azt akarjuk, hogy valóban Isten előtt kedves legyen. Elsősorban a szülők, nagyszülők, nevelők feladata, hogy gyermekeik megfelelő nevelésben részesüljenek. „A keresztények között, s főleg a keresztény családokban kell megmutatkoznia annak, hogy minden egyes világra jövő gyermeket elfogadnak, szeretnek, megbecsülnek, egységes testi és lelki nevelésben részesítenek és minden tekintetben törődnek vele. Így miközben a kicsinyek növekedhetnek "bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek elôtt",[1] nagymértékben hozzájárulnak a családi közösség építéséhez és a szülôk megszentelôdéséhez.”[2]

A nevelés elsődleges helye a család. Isten ide akarja beültetni az új életet, a jövő zálogát. A család az a természetes közeg, amely védi és óvja, neveli a gyermeket. Erre, sok időt és energiát kell fordítaniuk a szülőknek Ugyanakkor saját magunk neveléséről is gondoskodnunk kell. Ma ebben lesz segítőnk szent Antal, ezért kérjük Isten különleges áldását, hogy megfeleljünk ennek a magasztos küldetésnek.

„Minden család tudja, hogy a vak önszeretet, a széthúzás, a veszekedések és nézeteltérések mennyire kérdésessé teszik, s nem egyszer halálosan megsebzik a közösséget. Belôlük származik a család  sokféle szakadása. Isten azonban, a béke szerzôje, minden családot "kiengesztelôdésre" szólít fel: arra, hogy örömmel tapasztalja és védje meg a helyreállított egységet és közösséget. Elsôsorban a Bűnbánat és Krisztus Teste szentségének vétele ad ehhez a keresztény családnak kegyelmet, s egyben kötelességként rója ki, hogy minden széthúzást gyôzzenek le és törekedjenek arra az igazi családi közösségre, amelyet Isten kíván tôlük. Ha ez megtörténik, a család eleget tesz az Úr sürgetô szavának: "hogy mindnyájan egyek legyenek".[3]

A gyermekek jó nevelője a közösség. Jó, ha a családok közösségeket alkotnak, ha a gyermekeik egymás jó barátai és így nőnek fel. Így sokkal nagyobb remény van arra, hogy kivédjük a társadalom rossz behatását. Ugyanakkor a gyermekek egymás nevelőivé is lesznek. Egymás jó példája, jó hatással lehet. A szülőnek pedig elégtétel az, hogy gyermeke jó környezetben van.

Legyen tehát még fontosabbá az egymással való törődés, amelyre nagy szükségünk van a lelki fejlődés szempontjából, mert valójában ez a jövőnk záloga és biztosítéka.