Nyilvános tevékenysége idején Jézus figyelmét nem kerülte el az emberek szüksége. Annak ellenére, hogy a mai evangéliumban egy tisztátalan lélek így szólt hozzá mi közünk egymáshoz, ő igen is kifejezte, hogy neki mindenkihez köze van.

Jézus ilyen szerető odafigyeléssel gondolt ránk, amikor megalapította az Oltáriszentséget. Az utolsó vacsorán, kenyeret és borral telt kelyhet vett kezébe, azt saját odaadott, feláldozott testének és vérének mondta. Szétosztotta tanítványai között, és meghagyta, hogy ezt cselekedjék az ô ,,emlékezetére''. Kétezer éve hűségesen követi az Egyház Jézusnak e parancsát. Szerte a világon bemutatott szentmisékben nap, mint nap ismétlik el az Úr Jézus szavait, és részesül millió és millió hívő Krisztus testében és vérében. ,,Az Úr vacsorája'', ahogy Szent Pál ezt a lakomát nevezi  a keresztény élet központja és forrása. Benne hagyta ránk Jézus szíve egész melegével legnagyobb ajándékát.

A kenyér és bor színe alatt lelki táplálékunkká lesz, hogy az ô életáldozata eggyé forrjon a mi életünkkel. Igaz, az oltáron szemünk csak kenyeret és bort lát, de hitünk, amellyel feltétlenül bízunk Jézus szavának igazságában, megérteti velünk, hogy ez most már maga az értünk meghalt és feltámadt Úr Krisztus. Ahogy az eledel a saját létének árán táplálja mások életét, úgy Jézus, aki élt-halt érettünk, ételünkké, italunkká teszi magát, hogy teljesen egybeforrjunk ôvele és ôbenne egymással. De míg a közönséges kenyér annak az embernek testévé változik, aki megette, addig az, égből szállott szent kenyér'' önmagává változtatja át azt az embert, aki hittel és szeretettel magához veszi.

            Miként válhat Isten egy darab kenyérré, hogyan képzelhető el?

Elképzelni nehezen lehet, mégis megpróbálkozhatunk érthetővé tenni.

Az emberi érzések legnagyobbikja a szeretet. Nagyon különleges tulajdonság, amely aligha nevezhető logikusnak. A mindent megbocsátó anyai szeretetnek, a baráti önfeláldozásnak nincs logikája. Pascal szerint „a szívnek vannak érvei, amelyeket az ész nem ért.” Az ember vágya, hogy birtokolja azt, akit szeret és birtokba adja magát annak, akit szeret. A népi mondás szerint is úgy szeretlek, majd megeszlek.

Szeretnénk birtokolni Istent, szeretnénk magunkat birtokba adni Istennek. Ami az embernek lehetetlen volt, azt Isten lehetővé tette. A szentáldozásban magunkhoz vesszük Krisztust, úgy hogy ő birtokába vesz minket.

Mindennapi táplálékunkká lett, erősít, gyengíti a bennünk levő rossz hajlamokat. Természetesen a bánat a szentáldozás előfeltétele. Ez a szentgyónásban történik, ha nagyobb bűnünk van, ha bocsánatos bűnünk van, ezt szolgálja a szentmise kezdetén a lelkiismeretvizsgálat.

            Az Úr Jézus arra hív, hogy rendszeresen találkozzunk vele, hogy meleg és baráti legyen a kapcsolatunk. Sőt az egyház újabb rendelkezései megkönnyítik a rendszeres szentáldozást - most csak egy óra böjt van előtte, betegeknél még ez sem kötelező. Ha két szentmisén veszünk részt, a másodikon is áldozhatunk. rendkívüli alkalmakkor a két szín alatti áldozás is engedélyezett - mint pl. amikor lelkigyakorlaton vesz részt egy közösség a nekik bemutatott szentmisében megfelelő felkészítő után két szín alatt áldozhatnak. Vagy esküvőkor a menyasszony és vőlegény, újmisében az újonnan szentelt szülei.

            Mindezek azt szolgálják, hogy élő legyen az Istennel való kapcsolatunk, hogy legyen lelki erőnk a mindennapok kereszthordozásához, ahhoz, hogy valóban krisztusi tanítvánnyá legyünk - hiteles kereszténnyé, és Krisztus egyházának teljes értékű tagjává.

            Jó lenne elgondolkodnunk azon, hogy milyen gyakran szoktunk áldozni? Sőt az a kérdés is választ keres, hogy a nem áldozókat mi tartja vissza?