Szent Ágota

 

 

Szent Ágota a keresztény ókor leghíresebb szentjei közé tartozik. Előkelő családból származott. Décius császár üldözése alatt Quiniliánus helytartó feleségül kérte, de Ágota visszautasította azért, mert fogadalmával egész életét Krisztusnak szentelte. A helytartó kegyetlenül megkínoztatta. Néhány nap leforgása alatt a kínzások egész sorát kellett kiállnia, de Ágotát nem tudták megtörni. Ekkor börtönbe vetették, ahol megjelent neki szent Péter apostol, és nagy megerősítésben részesítette. A legenda megőrizte Szent Ágotának azokat a szavait, amelyeket bírája szemébe vágott, miután az szörnyű indulatában megcsonkíttatta: ,,Embertelen zsarnok! Nem szégyenled, hogy egy nő testéről azt vágatod le, amiből mint gyermeket anyád téged is táplált? Tudd meg, hogy lelkemben továbbra is épek melleim, melyeket Istennek szenteltem. Belőlük merítek erőt magamnak.''

Ismételt kegyetlen kínzások után imádságos lélekkel halt meg 251-ben. Az Egyház kezdettől fogva tisztelte, és nevét a római misekánonba is felvette.

Szent Ágota példája bennünket is ösztönöz. Az imádságban, a szentáldozásban, a jócselekedetekben mi is találkozhatunk az Úr Jézussal, tanúságot tehetünk róla. Minderre naponkint alkalom kínálkozik. Igaz, hogy gyakran többlet erőfeszítést igényel, hogy megtaláljuk az imádságnak az alkalmas idejét. Vagy nem biztos, hogy a mindennapi életkörülményeink segítenek abban, hogy javuljon az embertársainkkal való kapcsolat. Lehet, hogy nem mindig ösztönöz mások példája abban, hogy rendszeresen részt vegyünk a szentmisén, és szentáldozáshoz járuljunk. Mégsem torpanhatunk meg. Vállalnunk kell az ezekhez szükséges többlet erőfeszítést. Ugyanis, hogy mindezeket elhanyagolnánk, vagy nem lennénk elég buzgók, ezek gyakorlásában, akkor a naponkint felkínálkozó kegyelmi lehetőségeket szalasztanánk el.

Szent Ágotát a legnagyobb kínzások sem tántorították el attól, hogy hűséges maradjon Krisztushoz. Nekünk is meg kell tennünk a keresztény élet ránk eső részét, és meg fogjuk tapasztalni Jézus kegyelmi segítségét mindabban, amiben a legnagyobb szűkségünk van, különösen akkor, ha ez lelkünk javát szolgálja.