Szent Ágoston

Jézus vitába szállt a farizeusokkal és azért korholta őket, mert képmutató módon csak a tőrvény betű szerinti megtartására törekedtek. A lelkület, benső hozzáállás hiányát mutatta, hogy míg az apró előírásokat megtartották, sokkal lényegesebb dolgokat elhanyagoltak. Jézus szeműkre vetette, hogy hiányzott az életükből az igazságosság, az irgalom és a hűség.

 Szent Ágoston, a nap szentje a farizeusokkal ellentétben evangéliumi embernek bizonyult. Igaz, hogy az ő  keresése is kezdetben külső volt, csak később jutott el a benső felismerésre. Ifjú korában nem sokat törődött  Istennel, a vallásos élet dolgaival. Azonban életének ebben a szakaszában is egy benső szomjúság, az  igazság  keresése ösztönözte. Nagy becsvágy élt benne, sírni tudott, ha valaki föléje kerekedett. Jó nevű  iskolákat is  látogatott, de időnként garázda fiatalok társaságában is forgolódott. 371-ben szónoki és jogi tanulmányokat folytatott Karthágóban. Tanulmányozta az ókori klasszikusok műveit, kereste a választ az emberi lét kérdéseire, de sehol sem találta. Anyja kitartó próbálkozásai, hogy megtérjen, arra ösztönözte, hogy félrevezetve anyját, 383-ban Rómába, majd Milánóba szökött előle. Mónika utána ment fiának, Milánóban sem szűnt meg a megtérésre buzdítani. Édesanyja könnyei és Milánóban Szent Ambrus beszédei térítették meg. Megragadta Ágostont Ambrus szónoki tehetsége, fellépése, műveltsége. Aztán Szent Antal életrajza nyomán találkozott a szerzetesi eszményképpel. Vívódva kereste a választ, mit tegyen. És akkor egyszerre csak a véletlenszerűen felütött Szentírás hirtelen megtérésre vezette. Megkeresztelkedett 387. április 25-én, húsvét éjszakáján, majd hazájába visszatérve aszketikus életet élt. 391-ben pap lett, majd 395-ben Hippo püspöke. Szavaival és írásaival az igaz hit védelmezője volt. Hívei példaképe lett, beszédeivel és írásaival nevelte őket. Küzdött kora tévedései ellen, és az igaz hitet bölcsen világította meg.

Legismertebb műve a Vallomások című önéletrajza, amelyben nagy őszinteséggel tárja fel keresését, lelki küzdelmeit és az Istennel való találkozását. Itt olvashatjuk: „Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem. Íme, belül voltál, én pedig kívül kerestelek. Szépséges világodnak én rútságommal rohantam neki. Velem voltál, de én nem voltam veled… Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet…. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Érintettelek, és fölgyulladt a vágyam, hogy békéd elnyerjem.”

Szent Ágoston példája bennünk is fel kell, hogy szítsa az Isten utáni vágyat, hogy mindenek felett őt keressük. A mi esetünkben is sokminden akadályozhatja annak a felismerését, hogy Ő jelen van, és jelen akar lenni az életünkben. Rá kellene találnunk mindarra, ami akadályozza bennünk Isten működését, hogy az ő kegyelmi segítségével ettől szabaddá váljunk. Legyen irányadónk szent Ágoston felismerése, amit szintén az önéletrajzában olvasunk. „Mintha a magasságból szavadat hallottam volna: Én az erősek eledele vagyok. Növekedj és eszel majd belőlem. Nem te változtatsz azonban engem magadba, mint tested eledelét, hanem te változol majd belém.”