Advent II hete Szerda

Az a tapasztalat, hogy az életünk legtöbbször lótás-futás, úgy, hogy egyre ritkább a felüdülés ideje. Sőt már az lesz a természetes állapot, hogy terheket cipelünk és fáradtak vagyunk. Bele fáradhatunk a munkába, a kötelesség teljesítésébe, vagy akár a készülődésbe is. Lassan az adventi felkészülés felénél járunk, így jól esnek a mai olvasmány, biztató szavai.

Már az Ó-szövetségi rész szavai is lelkesítőek. Izaiás próféta költői kérdésként teszi fel: „Kihez hasonlítotok ti engem?” Azért, hogy kifejthesse, hogy a legfőbb erőforrás és támasz az örökkévaló Isten. Ugyanis: „Isten erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerülteket…. Még a fiatalok is elfáradhatnak…., de akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak.”

A próféta, eszközként, csatornaként Isten erejéről, gondviselő szeretetének figyelmességéről beszél.

Az evangélium többlete, hogy Jézus saját magát kínálja fel erőforrásként és enyhülésként. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok és terhek alatt görnyedtek: én, felüdítelek titeket.” Ő minden élethelyzetre felkínálja a segítségét, személyes támogatásáról biztosit. Arra ösztönöz, hogy bármilyen nehézség, fáradság esetén, forduljunk bizalommal hozzá, mert ő mindig jelen van a mi számunkra. Ez a lehetőség nem pillanatnyi felüdülést kínál, hanem hosszú távú értelmet nyújt mindannak, amit teszünk.

 „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek.” „Az én igám édes, és az én terhem könnyű”

Gyakran arra vágyunk, hogy megváltozzanak a körülményeink és a lehetőségeink, mert ettől a változástól azt reméljük, hogy könnyebbé lesz az élet terhe. Azonban azt is megtapasztalhattuk már, hogy megtörténik az annyira óhajtott külső változás, és mégsem eredményezett hosszú távon benső változást.

Elsősorban belső döntés következménye, az hogy értelmessé válik mindaz, amit teszünk, amit meg kell oldanunk, amivel találkozunk. Vagyis azzal hogy terheinkkel, keresztény hozzáállással Jézushoz megyünk, a lelkület változik meg. Jézus igája édes és a terhe könnyű, mert önmagában hordja értelmét.

Így fizikailag akár fáradtak is lehetünk, vagy akár kimerültek, mégis lesz olyan benső erőforrásunk, amelyek képessé tesznek az értelmes életre.

Nem az életkor, nem a testi erőnlét, hanem az odaadás, a törekvés, és a célba érés biztos tudata tesz igazán erőssé és kitartóvá.

Ebben az adventi szentmisében szegődjünk az Úr Jézus mellé és engedjük, hogy ott legyen velünk a nap minden szakaszában. Tárjuk eléje aggodalmainkat, nehézségeinket és fájdalmainkat a közös- és személyes imában, énekekben, de legfőképpen a szentáldozásban. Ugyanakkor fejezzük ki a bizalmunkat, belé vetett hitünket, hogy megvigasztalhasson minket, reményt nyújthasson, és új erőre kapva mi magunk is, mások számára a keresztény életforma, meggyőző hírnökeivé váljunk.