Advent II hete Szerda

Az adventi utunk felénél járunk. Egy zarándokúton bele is lehet fáradni. Hisz, az fárad el, aki erőfeszítést tesz. Ezért lelkesítőek  a szentírási szakaszok biztatása Izaiás próféta ajkáról: „Isten erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerülteket…. Még a fiatalok is elfáradhatnak…., de akik az Úrban bíznak Új erőre kapnak.”

Az evangélium még személyesebb hangvétellel folytatja. Ez természetes is, ugyanis Jézus Krisztusban Isten személyes arca nyilvánult meg: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket.”

Nincs olyan ember, aki élete folyamán a fáradságnak valamilyen formáját meg ne tapasztalta volna. Annyiféle fáradság, ellankadás lehetséges, kezdve a fizikai fáradságon át, egészen a lelki elernyedésig, vagy akár a fásultságig.

Ilyenkor a legnehezebb, hogyha elhalványul, vagy elfogy a remény arra, hogy hamarosan lehetőség lesz a pihenésre, – vagy nincs remény arra, hogy találkozni fogunk valakivel, aki erőt önt belénk, aki felvillantja előttünk a szabadulás lehetőségét. 

Jézus minden élethelyzetre felkínálja az ő segítségét, személyes támogatásáról biztosit. Arra ösztönöz, hogy bármilyen nehézség, fáradság esetén, forduljunk bizalommal hozzá, mert ő mindig jelen van a mi számunkra.

„Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek.” 

Engedjük, hogy a mai napon, ebben az adventi szentmisében az Úr Jézus mellénk szegődjön és elkísérjen a nap minden szakaszán. A közös- és személyes imában, énekekben, de legfőképpen a szentáldozásban tárjuk eléje aggodalmainkat, nehézségeinket és fájdalmainkat. Ugyanakkor fejezzük ki a bizalmunkat, belé vetett hitünket, hogy megvigasztalhasson minket, reményt nyújthasson, és így új erőre kapva mi magunk is mások számára a remény embereivé váljunk.