Advent II hete Kedd

Jézus közérthető példabeszédekben tanított. Egyik ilyen közkedvelt példabeszéd, amely a mai evangéliumban hangzott el az elveszett bárányról szól.

„Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol… nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet?

Valóban a pásztor számon tartja a juhokat, és ha észreveszi, hogy egy is elcsatangolt keresésére indul. Nem nyugszik, míg meg nem találja, és vissza nem viszi a nyájhoz.

Szentképekről is ismerős Jézusnak ez az ábrázolása: karjában tartja az elveszett bárányt, amelyet a tövisek közül mentett ki.

Magunkra alkalmazva.

Adventben, a kegyelem útján Jézus elindul felénk, az ő bárányai felé. Leereszkedik az életkörülményeinkbe, bűneink szakadékába, hogy ránk találjon, és magához vezessen.

Jó látni, hogy az adventi szentmiséken többen vesznek részt, mint szokásos. Hisz a szentmisékben, szentáldozásban, szentgyónásban, imában, találkozhatunk a bennünket kereső jó Pásztorral, ahol fel akar emelni magához. Megtapasztalhatjuk az Úr érkezését, aki irgalmaz, felemel, és magához ölel.

Azok számára, akik hozzánk tartoznak, nekünk is jó pásztorrá kell lennünk. Természetesen leginkább családtagjaink vannak ránk bízva, de nem kizárólag. Családosoknak tartott lelkigyakorlaton hangzott el: „életemet adnám családomért.” Ez valóban így van. Mindenkit foglalkoztat, izgat családtagjainak a helyzete, a megélhetés. Azonban ugyanilyen fontos a lelkiekről való gondoskodás is, hogy lelkileg se szűkölködjenek azok, akiket szeretünk.

Ugyanígy bizonyos mértékben a gondviselés ránk bízta a rokonainkat, barátainkat, munkatársainkat. Annyit mindenképp megtehetünk, hogy imádkozunk értük. Ebben a mai szentmisében is, odahelyezzük őket a felajánlott kenyér és bor mellé.

Halljuk meg Izaiás hozzánk intézett biztatását: „Készítsetek utat az Úrnak a pusztában, egyengessétek Istenünk ösvényét”

Készítsük hát az Úr útját, különösen most az adventi időben, személyes életünkben és a ránk bízottak életében.