Advent I hete Szerda

Az Úr Jézusnak a kenyérszaporítással kapcsolatos csodáját olvastuk.

Az apostolok már többször tapasztalhatták azt, hogyha velük van az Úr Jézus meg tudja oldani a felmerülő gondokat, mégis meglepő módon azt kérdezik:

„Honnan lenne a pusztaságban annyi kenyerünk, hogy jóltartsunk ekkora tömeget?”  Azonban újra megtapasztalhatták az Úr Jézus nagylelkűségét: „Ettek mindannyian, és jóllaktak.”

Úgy tűnik, nagyon is emberi jelenségről van szó. Az életûnkbõl gyakran mintha hiányzna az érzék, amely felfedezi Isten jelenlétét és mûködését. Az ember a tudományos, technikai vívmányok eredményeképpen egy maga által alkotott mesterséges világban él.

Nem vesszük észre Isten nyomait a természetben. És ami még szomorúbb, hogy el sem juthatunk bensõ világunk természetéhez. Ennél fogva lelkûnk kiéhezett és itt ennél a hiánynál kellene rádöbbenünk, hogy mennyire szükségûnk van Istenre, az õ jelenlétére. S hogyha van elég hitûnk, Istenhez való ragaszkodásunk, meg fogjuk tapasztalni, hogy amint Jézus egy csoda folytán táplálta az embereket az öt kenyérrel és a két hallal, ugyanúgy csodával, vagyis isteni módon táplálja életûnket, lelkünket. Ehhez azonban arra van szükségûnk, hogy ne kizárólag a magunk alkotta mesterséges világban éljünk, hanem nyitott készséggel lépjünk be abba a világba, amellyel Isten ajándékozott meg bennünket - legyen az a természet világa, vagy épp a bensõk lelki-világa.

Kezdjük el ajándékozni azt a keveset, amink van. Azt a kevéske békét, amit megtapasztaltunk, azt a szeretetet, amit kaptunk, azt a szűkös anyagit, amivel rendelkezünk.

Így majd az életûnk egy addig nem ismert tartalmat és mélységet nyer, amely mások számára is hasznos és termékeny, mert Isten kegyelme mûködik bennünk, amely a kevéske jó szándékot is képes megszaporítani, úgy hogy még marad is.