ApCsel 2,1-11; Zs 103; 1Kor 12,3b-7.12-13; Jn 20,19-23
Az életről, annak
céljáról, feladatairól vallott felfogásunk meghatározza az
életvitelünket; Ez megfordítva is igaz, az életvitelünk jelzi, az életről
vallott felfogásunkat, azt hogy valójában mit is tartunk fontosnak. A keresztény
embert, a Feltámadottba vetett hit mozgatja; a régi és közel múltban a
Feltámadott-, élő Krisztussal való kapcsolat sokak életében meghatározó volt; ma
is az, és reményeink szerint holnap is az lesz. Azonban tapasztalataink alapján
ahhoz gyengének bizonyulunk,
hogy csupán önerőből kövessük Őt; ezért van oly nagy szükségünk a Szent Lélekre.
Az apostolok is, megtapasztalták többszörösen,
hogy önmagukban, a Szent Lélek ereje nélkül mennyire gyengék, elesettek. Ezért
imádkozva gyűltek együtt, a Szűzanyával együtt az utolsó vacsora termében. Az Úr
Jézus, az első Pünkösdkor kiárasztotta
rájuk a Szentlelket, a Vigasztalót, az Erősség lelkét, hogy tanúságot
tehessenek Róla. A változás látványos volt, az addig félénk apostolok most már
bátran kiálltak az összegyűlt tömeg elé. Ugyanis a Szentlélek adja meg azt a
bátorságot, amelyre mindenkinek szüksége van saját küldetésének terület Az
utolsó vacsora terme, vagy ahogyan az evangélium emlegeti „az emeleti terem”
Jeruzsálemben, a keresztény Sion
hegyén található. A „terem” Márk evangélista házában lehetett. Ideköthető
az utolsó vacsora eseménye és a Szentlélek kiáradása Pünkösdkor.
Jeruzsálemi Szent Cirill egy katekézisében (348-ban) szól a Sion hegyén lévő „felső templomról”, amelyet a Szentlélek eljövetele emlékének szenteltek. Kevéssel később pedig Etheria zarándok is említi. A Jeruzsálemet sújtó pusztítások a Sion-templomot sem kímélték. Többszöri lerombolás után a ferencesek építették újjá, ahogyan ma is látható. 1551 óta sajnos nem keresztény kézen van.
Szentföldi
zarándoklatunkon némi
izgalommal indultunk el a kanyargós utcán, hogy meglátogassuk ezt a számunkra
oly kedves helyet. Mivel már nagyon sokan tolongtak a teremben, akik énekeltek,
imádkoztak csak hosszabb várakozás után jutottunk be. Amikor végre sikerült
belépni igyekeztünk beleélni magunkat azokba a meghatározó eseményekbe, amelyek
itt zajlottak. Szent elődeink lelki
nyomán jártunk, valami benső melegség, „misztikus” hangulat telepedett a
lelkekbe. Ez a hely annyira aláhúzza, és igazi tartalommal tölti meg, azt
amit szent Ferenc ír az első intelemben:
„az Úrnak híveiben lakozó lelke az, aki veszi az Úr szentséges testét
és vérét”. Ezeken a helyszíneken még jobban érthető az a tény,
hogy Szent Ferenc nem tartotta
veszteségnek azt, hogy a Názáreti Jézustól hatalmas történelmi távolság
választotta el, hiszen Jézus kortársaival azonos feltételek és esélyek vannak
adva számára is. Jézus kortársainak is és azoknak is, akik „már csak” az igében
és a szentségekben találkozhatnak vele, egyformán
szükségük van Isten Lelkére.
Amit Krisztustól megtanultak az apostolok, amit elsajátított a Szűzanya és Szent
Ferenc azt nekünk is el kell sajátítanunk, mégpedig azt, hogy
nem a birtoklással, hanem az
adással építhetjük fel személyiségünket. A mai ünnepen kérjük mi is a szent
Lelket, hogy erősítsen meg
keresztény hivatásunkban, hogy Isten
Országában jó gyümölcsöket teremjünk.