Jelenlét a társadalomban
 

    A régi idők nagy remetéi azért, hogy megszentelődjenek elhagyták a világot, legtöbbször kivonultak onnan a puszta magányába. A szerzetesi intézményekben is ez volt a legfontosabb, hogy otthagyni a világot. Aki komolyabb lelki életre törekedett annak a lelkivezetők azt tanácsolták, hogy zárkózzon el a világtól.

            Ezzel szemben nagyon érdekes megfigyelnünk Assziszi szent Ferenc magatartását. Istentől hivatást kapott egy tökéletesebb életforma követésére. Ott is hagyta a világot – de, akkor amikor úgy találta, hogy hivatása megerősödött új emberként visszatért oda, mert tudta, hogy feladata az Istentől eltávolodott világot visszavezetni Teremtőjéhez. Ezért alapította a Ferences világi Rendet - akiknek az lett a hivatása, hogy jó keresztényként beépüljenek a társadalomba. Ezért járták a vidéket a ferences testvérek, mint szent Antal, prédikáltak, tanították az embereket, mert tudták, hogy a világnak szüksége van a kovászra.. Arra, hogy a keresztény értékeknek érvényt szerezzenek a társadalomban, a mindennapi életben - mert a keresztény ember feladata a világ megszentelése. Téves lenne azt mondani, hogy a világ mindenestől romlott és rossz. Mert sokmindenben olyan amilyenné mi magunk tesszük. Van ami meghaladja az erőinket, de ha mindenki a maga területén megtenné azt a keveset ami rajta múlik akkor biztosan már másabb lenne a társadalom arculata.

            Ezért nagyon időszerű egy ilyen témán elgondolkodni, hogy a keresztény ember, az Egyház miként és hogyan is kell jelen legyen a társadalomban, ebben a világban.

            Az elmúlt esztendőkben nagyon sok változáson ment át a társadalmunk. Az egyház, a keresztény ember nem dughatja a homokba a fejét. Nem, bújhat el a jelen kor kihívásai elől. Mindig kötelességünk, hogy az evangélium örök fényénél észre vegyük az idők jeleit. Figyelemmel kell kísérnie a korszerű változásokat. Valójában az Egyház már nem csak a híveihez szól, hanem minden emberhez.
 

            A II. Vatikáni zsinat a nyitottság szellemében újra értelmezte az egyház és a társadalom viszonyát.  A hívők bizonyosak abban, hogy az egyéni és közösségi emberi tevékenység, illetve az a hatalmas erőfeszítés, mellyel az emberek a történelem folyamán életük körülményeit javítani akarják, önmagában véve megfelel Isten tervének. Az Isten képmására teremtett ember ugyanis parancsot kapott, hogy a földet és mindent, ami rajta van hatalma alá vetve, igazságban és szentségben kormányozza a világot, s hogy Istent elismerve mindenek Teremtôjének, önmagát és minden létezôt visszavigye Ôhozzá, hogy az embernek alávetett összes dolgokban csodálatos legyen Isten neve az egész földön.[ii]

            Ezt az újraértékelő munkát az Erdélyi egyházmegyének az egyházmegyei zsinat kapcsán elvégezheti. Hisz hosszú ideig teljes elszigeteltségben voltunk a világ többi részétől. Legfőbb erénye a keresztényeknek a kitartás volt. Ezért került annyi pap a börtönökbe, ezért hurcoltak meg olyan sok embert, mert el akarták hallgattatni.

            Mára sokkmindenben megváltozott helyzetet találunk. Az Egyház sokmindenben már másképp mozoghat, cselekedhet. Szabadabban fejtheti ki a tevékenységét.

            Ez kettős feladatot ró ránk. Egyrészt fel kell értékelnünk a múltat - másrészt teljes erővel élnünk kell a jelent kihasználva a felkínálkozó lehetőségeket. Valahol egy útkeresés is kezdődött, hogyan tovább, mi a tennivaló? Ebben az útkeresésben sokan elbizonytalanodnak, mások messzire merészkednek, vagy egyenesen téves útra lépnek. Így nem könnyű megküzdeni ezekkel a nehéz feladatokkal, kihívásokkal. Itt mindenkire szükség van. Itt mindenkinek el kell végeznie a rá eső részt, hisz a jelen és a jövő egyházáról van szó. Arról, hogy mennyire tudjuk betölteni keresztényi hivatásunkat a jelen társadalmában, úgy hogy mi is elvégezzük azt a ránk eső részt, amit csak mi tudunk elvégezni, és senki nem fogja helyettünk megtenni.