Évközi 7. vasárnap
A mai vasárnap olvasmányai a keresztény életeszményt állítják elénk, amelynek legfőbb mércéje az Isten által adott szeretet parancsa.
Ennek Ó-szövetségi gyökerei vannak:
Mózesen keresztül így szólt Isten a választott néphez: „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok! Ne gyűlöld testvéredet szívedben … Ne állj bosszút, s ne emlékezzél meg embertársad igazságtalanságáról: szeresd felebarátodat, mint te magadat – én vagyok az Úr!”
Igazából Új-szövetségi soroknak is tűnhetne ez a Leviták könyvéből vett szakasz. Azonban az Ó-szövetségi gondolkodás lehatárolta azok körét, akikre a szeretetnek és megbocsájtásnak ki kell terjednie. Úgy tartották, hogy csak a közvetlen családtagra, rokonra, saját népéből valóra vonatkozik ez az isteni parancs.
Az Úr Jézusnak kellett eljönnie, hogy a hegyi beszédben visszaállítsa ennek eredeti értelmét. ” Hallottátok, hogy azt mondták a régieknek: ,,Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.'' Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek.”
Saját tekintélyével húzta át és igazította helyre, a mindennapi élet szülte helytelen magatartást, amely letért Isten szándékától. „Mondatott a régieknek… én pedig mondom nektek.” Azt be kell vallanunk, hogy nagyon magas a mérce. Pedig a magyarázat érthető: „hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek.” A nap melege nem tesz kivételt, mindenkit egyformán süt és hevít. Ugyanígy az életet adó eső válogatás nélkül mindenkit felüdít és éltet. Mindezek Isten irántunk tanúsított szeretetétnek a jelképei. Isten szeretete nem válogat, nem tesz kivételt, nem válogat, hisz mindannyian Isten gyermekei vagyunk.
Jézus, hasonló magatartást, hasonló közeledést kér mindenkitől.
Viszont az is tapasztalatunk, hogy a keresztény élet ilyen magas mércéjét a világ ostobaságnak tartja. Így volt ez szent Pál idejében is. Ezért írta a korintusi híveknek: „Senki se ámítsa önmagát. Aki közületek bölcsnek véli magát ezen a világon, legyen oktalanná, hogy bölcs lehessen. Mert e világ bölcsessége oktalanság Isten előtt.”
Jézus isteni tekintéllyel tanította a hallgatóságát. Ma ugyanilyen tekintéllyel tárja elénk a szeretet parancsának az elsőbbségét és fontosságát.
Induljunk el, járjunk tovább ezen a Jézus által megmutatott, egyetlen, helyen úton. Mert kizárólag ez a hozzáállás, ez a helyes viszonyulás viheti előre a kapcsolatokat és gyógyítja meg az egymásnak okozott lelki sebeket. Isten irántunk való szeretete legyen naponkénti erőforrásunk, hogy mi is hasonlóképpen tegyünk embertársainkkal.