Nagyböjt 4 hete Kedd

Az evangéliumokban sok gyógyítás történetet olvashatunk. Az evangélisták beszámolnak arról, hogy olyan sokan keresték Jézust, hogy még pihenni sem maradt ideje. Olyan eset is előfordult, hogy ott hagyta a csodaváró tömeget és más helyiségbe távozott. Vagy épp egy magányos helyet keresett, hogy magányában, imádságban fordulhasson az Atyához.

A gyógyításoknál rendszerint a gyógyulni vágyó személy kereste meg Jézust, és személyesen, vagy közvetítők útján megkérte, hogy tegyen valamit az érdekében.

A mai evangéliumi szakaszban egy 38 éve ágyhoz kötött betegről hallunk. Meglepő módon, ebben az esetben a szokásostól eltérően nem a gyógyulásra szoruló kezdeményezett, hanem Jézus. „Látta, hogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle: ,,Akarsz-e meggyógyulni?''   Titok fedi azt, hogy miért éppen ehhez a bénához lépett oda Jézus. Ugyanis a fürdőnek öt oszlop csarnoka volt, az evangélista beszámolója alapján is sok beteg: vak, sánta és béna feküdt ott. Jézus mégis ehhez az egyetlen, kiválasztotthoz szólt. Talán a beteg válasza nyújthat indítékot a megfejtéshez, mert azt mondta Jézusnak: „nincs emberem” Nem volt, aki segíthetett volna neki abban, hogy a gyógyító forráshoz jusson. Így a gyógyulás reménye nélkül, magára maradt a betegsége terhével. Jézus ezért kezdeményezhetett, ezért ajánlotta fel a segítségét, hogy ennek a magányos, elhagyott betegnek legyen valakije, aki a bajában segítségére van. Most már nem volt szükség arra, hogy megmerítkezzen a vízben, elégséges volt Jézus gyógyító szava. „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj! Az ember azonnal meggyógyult, fogta az ágyát és járni kezdett.” Hogyha a gyógyító forrásba lépett volna be, csak fizikailag gyógyult volna meg, azonban Jézus a lelkét is meggyógyította. Erre utalnak Jézus szavai, amit akkor mond, amikor a templomban találkozott a gyógyult emberrel: ,,Íme, meggyógyultál, többé már ne vétkezz, nehogy valami rosszabb történjék veled.''  Jézus tehát sokkal többet tett, mind egy emberbaráti gesztus, amely segít a bajban lévőn. Gyökerében orvosolta a bajt, és olyan tanácsot adott, amely hosszabb távra is segítségére volt. És felkínálta, az örök boldogság lehetőségét.

Számunka ez utalás a keresztség vizére, amelyben mindannyian lelki gyógyulásban részesültünk. Ugyanakkor a keresztségben kapott kegyelem egész életünkben elkísér. Amikor a farizeusok látták, hogy gyógyultan jár a beteg, megütköztek és így szóltak hozzá: „Szombat van, nem szabad az ágyadat vinned.'' Milyen furcsa ellentétben áll a farizeusok kicsinyes megnyilvánulása és Jézus nagylelkű segítsége. Őket nem lelkesítette Jézus csodája, segítő szeretete, kizárólag a törvény betűjével törődtek.  Segíteni nem tudtak a betegen, most pedig fölösleges lelki terhet akarnak a nyakába akasztani. A gyógyult ember azonban kitartott Jézus mellett, és azt tette, amire parancsot kapott: vette az ágyát és járni kezdett.

A nagyböjt ideje számunkra Istentől felkínált lehetőség arra, hogy felszítsuk a keresztségben kapott kegyelmeket. Most a mi esetünkben is az Úr Jézus a kezdeményező. Ugyanakkor sok esetben az Úr bennünket használ fel arra, hogy az ő segítsége, lelki támasza másokhoz eljusson, olyan emberekhez, akik erre rászorulnak. Ezek lehetnek családtagjaink, ismerősök, vagy olyanok, akiket a gondviselés hoz elénk. Legyünk éberek és vegyük észre, hogy ki az, akinek nincs embere, nincs segítsége, és legyünk mi azok, akik segédkezet nyújtunk fizikai, vagy lelki szükségében.