Évközi 4 vasárnap

Hogyha egy modern címet adnánk a mai evangéliumi résznek, azt mondhatnánk, hogy ez egy példabeszéd az ingatag közvéleményről. Az Ó-szövetségi olvasmány Jeremiás próféta példájával készít fel bennünket arra, hogy világosabban megértsük Jézus küldetésének sajátosságát. A próféta feladatul kapta, hogy a széthulló társadalom szemébe mondja annak minden bűnét, mulasztását. Ő az, aki ellene van mindannak, ami kisebbítené Isten befolyását az emberek és a közösség életére. Mivel meglátta és kimondta az igazságot árulónak, lázítónak bélyegezték. Egyetlen ereje és támasza Isten támogatása és jelenléte: „Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok és megszabadítalak.”

Ez a küzdő, hitében szilárd próféta méltán jelenítette meg Jézus életét.

Jézus elkezdte beszédét a zsinagógában: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.”

Mindenki helyeselt neki, és elcsodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia?” – kérdezgették”. Megragadtak a felszínes tapasztalatoknál és egymás befolyására az lett a következmény, hogy: „Mind haragra gerjedtek”

Kezdetben helyeselték Jézus szavait, majd pillanatok alatt teljesen ellene fordultak. Azt már nem tudták elviselni, hogy Jézus rávilágítson hibáikra, jobban szerették, ha nem személyesen, hanem általánosságokban beszél. Jézus viszont a beszédével mintegy provokálta hallgatóit. A szólás, amit idéz, de még inkább a két példa, amivel alátámasztja mondását, hogy „egy próféta sem kedves hazájában”, ugyanúgy szól hallgatóinak, mind önmagának.

A hallgatóknak azt üzeni: Döntenetek kell. A látszatra, a demagógokra akartok hallgatni– „De hát nem József fia?”-, vagy a lelkiismeretetekre, a benső hangra figyeltek, arra, amely örömmel töltötte el szíveteket, amikor meghallottátok, itt a szabadulás órája. Ne hagyjátok elvitatni magatoktól az örömhírt.

De szólt a példa önmagának is: miért legyen jobb dolgom, mint a prófétáknak? Ez küldetését hitelesíti.

Jézus beszédének hatását nyomon követhettük az evangéliumban. ... Felpattantak, kiűzték a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük. Szomorú következmény, és egyben szimbolikus is. Názáret lakói Istent, mint biztos és szilárd alapot tagadták meg, pedig épp erre kellett volna épülnie a városnak és egészéletüknek.

Az evangélium hatását ma nekünk kell nyomon követnünk saját lelkünkben, életünkben.

Hogyha helyeseljük Jézus szavait, felismerjük-e, hogy Ő a mi életünk megváltója, életünk értelme, céljaink beteljesítője? Nem lenne jó, hogyha az ingatag közvélemény irányítaná, netán befolyásolna a vallásos életünket. Ne sajnáljuk, a lelki életnek az erőfeszítését, még ha az ár ellenében kell is haladnunk, hogy Jézus maradjon meg körünkben, bennünk. Számunkra befogadott és ne visszautasított Isten legyen Ő. Szent Pál apostol a szent leckében támpontokat ad a krisztuskövetéshez: „Szólhatok az emberek, vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok és pengő cimbalom.”

A mércéje annak, hogy mennyire valós az én Krisztusba való gyökerezésem az, hogy a gyakorlati életben a szeretet irányit-e mint egyetlen maradandó érték, vagy más önös érdek és cél vezet.