Évközi 3. vasárnap

Minden közösségnek, csoportnak törvényekre, szabályokra van szüksége, ahhoz, hogy jól működhessen.

Országok parlamentjei éveket töltenek el, egy-egy törvény megfogalmazásával, ami azután állandó javításra szorul, mert az élet bebizonyítja, hogy valami miatt nem működőképes.

            Ezzel ellentétben elcsodálkozunk az isteni törtvények időtállóságán. Újra és újra kiderül, hogy mennyire kiállja az idők viharát, túlnő az emberi okoskodáson.

            A mai Ószövetségi olvasmány egy ilyen bizonyítéka annak, hogy mennyire maradandó értéke van az isteni törvénynek, Isten kinyilatkoztatott szavának.

587, a zsidó történelemben a nagy nemzeti katasztrófa ideje volt, amikor szinte az egész nemzetet elhurcolták Babilonba. Hosszú évek rabsága után Ezdrás pap vezetésével hazatért egy csoport. Minden romban hevert, fizikailag és lelkileg is. Érdekes módon az első kitűzött célpont a templom helyreálltása volt. A munkálatok közepette találtak rá a Szentírás egy részére, amelyet ünnepélyes keretek között fel is olvastak a népnek. Az emberek tiszteletük jeleként állva hallgatták meg, és egyhangúan újra életűk vezérfonalává tették.

            Isten irányító szava nélkül hogyan is működhetne az a test, amely Isten népének a közössége? „Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztség által....Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.” – olvassuk az első olvasmányban.

            Mi az új-szövetség gyermekei vagyunk, ezért a mai Vasárnap is az evangélium áll érdeklődésünk középpontjában, annak maradandó értékeit akarjuk magunkévá tenni. Szent Lukács nagy igyekezettel, hangyaszorgalommal járt a dolgok után, hogy tárgyilagos beszámolót adhasson Jézus működéséről. Ezért megbízható mindaz, amit közöl.

            Nyilvános tevékenysége folyamán az Úr Jézus Názáretbe is eljutott, ahol nevelkedett. Szombat lévén betért a zsinagógába és olvasásra jelentkezett. Minden szem rászegeződött, nagy várakozással tekintettek rá. Izaiás próféta könyvét adták oda neki. Ő pedig öntudatosan arra a részre nyitotta ki, ahol ezt olvassuk „az Úr lelke van rajtam Ő kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.” Ki tudja, hogy már hányadszor hallották ezt Jézus honfitársai? Többször is felolvasásra került már, de most egészen másképp hangzott Jézus ajkán - különösen azzal a kiegészítéssel, hogy „ma beteljesedtek az írás szavai.”

            Jézus most már önmagát állította oda követendő normának, tudatában volt annak, hogy ő az Úr felkentje, és örömhírt hozott a szegényeknek. Sajnos a zsinagógai hallgatók, Jézus honfitársai nem voltak eléggé szegények lelkileg ahhoz, hogy elfogadják Jézus tanúságát. Túlságosan el voltak telve önmagukkal.

Jézus az óta is ott áll az emberiség nagy családja, gyülekezete előtt, azzal a határozott öntudattal, hogy csak az Ő szava fog eligazítani, csak az Új szövetség törvénye fog tartalmat adni az életűnknek. Tartozzunk mi is azok közé, akiknek legfőbb törekvése, hogy az életükben beteljesedjen, életre kellejen Isten Igéje.

            A Jézushoz igazodó életformának mindig is megvoltak a hősei - és ma is megvannak. Ha csak az előző pápára 

II János Pálra gondolunk is, idős, agg ember létére a VILÁG LELKIISMERETE volt. Vagy a mostani pápával kapcsolatban olvastam, hogy a legendás hírű labdarugó Franz Beckenbauer egy újságnak (Abendzeitung) úgy nyilatkozott, hogy amikor 2005 októberében találkozott, XVI Benedek pápával ez élete egyik meghatározó élményévé lett. A pápa bajorországi látogatását követően Beckenbauer tanulmányozni kezdte a pápa írásait. Azt mondta erről, hogy a pápa művei az embereket elvezetik az Egyházhoz és ennek ő maga az élő tanúja.

Ilyen példaképek ösztönzésére nekünk is meg kell újítanunk keresztény elkötelezettségünket, bátran vállalva Isten országában a ránk eső részt.