3 évközi Vasárnap  B -év

A harmadik évközi vasárnap ószövetségi olvasmánya egy példabeszédes történet része. Jónás próféta második küldetését írja le, amelyet Isten akarata szerint pontosan és eredményesen végre is hajtott. „Ninive lakói hittek az Istennek. Böjtöt hirdettek, nagyok és kicsinyek egyaránt zsákruhát öltöttek. Amikor Isten látta, hogy letérnek gonosz útjukról, megkímélte ôket a büntetéstôl, amellyel fenyegette ôket.” Ninive lakói hittek az Istennek, bűnbánatot tartottak és ez szabadulásukra szolgált. Íme az idegenek és távollévők adnak leckét Isten népének, azoknak akik Isten szövetségesei. Az Újszövetség hajnalán, Jézus Ninive lakóinak megtérését dicsérettel említette, és szembe helyezte a megátalkodott írástudókkal, farizeusokkal és Galilea néhány városával: „a gonosz és házasságtörő nemzedék jelet kíván, de nem kap mást, csak Jónás próféta jelét. (..) A Ninive lakói feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők bűnbánatot tartottak Jónás szavára, s itt nagyobb van, mint Jónás.” (vö. Mt 12,38-41). A Jónás-jel, amelyet Jézus ad, széttárja majd az Egyház kapuit a választottak és az idegenek előtt.

Az evangélium is az Istenhez térés időszerűségéről, sürgősségéről szól. A mai vasárnappal elkezdjük olvasni Szent Márk Evangéliumát, amely végigkísér majd bennünket az év legtöbb vasárnapján. Miután Keresztelő János rámutatott Jézusra, az Isten Bárányára, Jézus veszi át a szót. Ott folytatja, ahol Keresztelő János abba hagyta. Ő is bűnbánatot hirdetett. „Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: ,,Betelt az idô, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.''

            Az apostolok voltak az elsők, akik engedelmeskedtek ennek a  sürgető felszólításának, Jézus meghívásának. „Jöjjetek velem, és én emberek halászává teszlek titeket.'' Azok rögtön otthagyták a hálóikat, és nyomába szegôdtek.” Nagyon kifejező és szép ez a fogalom, hogy "nyomába szegődtek". Lelki szemünkkel szinte látjuk ezeket a fáradt, a halászat kemény munkájától megedzett apostolokat, amint ott lépkednek a fiatal Mester mögött. Ez a kereszténység lényege: a Krisztus-követés. A Mester nyomdokaiban lépkedni csendesen, szótlanul, együtt másokkal, de nem mások miatt, hanem azért, mert minket is megigézett, és vonzz Jézus személye.

Az ó-szövetségi tanítóknak, rabbiknak is voltak tanítványai, akik éppen úgy megosztották életüket mesterükkel, mint Jézus tanítványai, mégis különböznek Jézus tanítványaitól. A rabbi növendékek ugyanis, csak időlegesen vállaltak életközösséget mesterükkel. Amint „felszabadultak” már sok mindenben függetlenek voltak. Másrészt a rabbi növendékeket mesterükkel szellemi és lelki értelemben az Ó-szövetségi Szentírás, a Tóra kötötte össze. Itt viszont Jézus a tanítványok életének központja lett és maradt, ő töltötte be a későbbiekben a Tóra szerepét, ő lett a Szentírás. Isten Igéje, amelyet szemükkel láttak, fülükkel hallottak.

Ninive megtérése, az apostolok példája mutatja, hogy Isten hozzánk intézett üzenete abban az élethelyzetben, feladatkörben, hivatásban akar elérni, amelyben most vagyunk. Ma nekünk is követnünk kell az Úr Jézust. Az evangéliumban meghirdetett Isten országa nekünk is szól, és befolyásolja, egyenesen meghatározza az életünk irányát. Azonban az tőlünk függ, és hit kérdése, hogy Isten országának közelsége, az a valóság, hogy Isten országa közöttünk van, milyen hatással van ránk, az életvitelünkre, döntéseinkre, és értékvilágunkra. Gondolkodjunk el, és tegyük meg azt a lépést, amire ma Jézus minket ösztönöz, hogy személyessé váljon a mi Krisztus - követésünk is, úgy, mint az apostoloké volt.