3. Évközi vasárnap

 Gondolom mindannyian voltunk tanácstalanok. Előfordult már, hogy úgy vágytunk a helyes utat megmutató szóra, mint a sötétben világító lámpásra. Ilyen tapasztalatból kiindulva nagyon megnyugtató és bizalmat sugárzó, a mai vasárnap a zsoltáros imája: „Világosságom az Isten, * üdvözít engem.” Az Ószövetségii népnek Isten volt a világossága. Salamon király halála után az ország kettészakadt, és a nép elpogányosodott. A vidéket ellepték a pogány telepesek, és még a fogság után sem változott a helyzet. A nép lelki sötétségben élt, szinte reménytelenné vált a helyzetük. Ezért jövendöl így Izaiás próféta: „ A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál árnyékának országában laknak, azoknak nagy világosság támad.” Ezek a prófétai szavak az Úr Jézusban teljesedtek be, a mai evangélium szó szerint idézi ezt a jövendölést, már Jézusra alkalmazza. Benne mindenki megtalálja az utat. Ennek azonban feltétele is van. Jézus ajkáról sürgetően hangzik el: „Térjetek meg, mert elközelgett az Isten országa” Ennek a kivitelezéséről is szó esik: „Kövesetek engem.” Az apostolok, meghívása mutatja, hogy ennek a Jézus által megismételt felszólításnak konkrét, életbe vágó következményei vannak – nem üresen elszálló szavak. Jézus a hétköznapi életterükben szólította meg Pétert és Andrást, úgy hogy egészen közérthető legyen, hogy mire hívja őket. Mivel halászok voltak így szólt: ,Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!'‘ Hiába mondta volna, hogy jöjjetek, én apostollá teszlek benneteket, és majd prédikálnotok fogtok a nép körében. Ezekből a szavakból semmit nem értettek volna. Milyen csodálatos egyszerűséggel, és érthető módon közölte velük szándékát: ” emberek halászává teszlek titeket!''. Így egészen érthető volt számukra. Ez abból is kitűnik, hogy „otthagyták hálóikat és követték őt.” A mesterségük volt a megélhetésük, ebben születtek, ebben teltek a mindennapjaik, már egészen hozzászoktak, és most egyszerre mindent elhagytak, és követték Jézust. A korabeli rabbik szokása szerint, az Úr Jézus életközösséget létesített az apostolokkal. A tanítványok Jézussal együtt élve memorizálták szavait, és utánozták cselekedeteit, életstílusát. Ott hagyták korábbi életmódjukat így lettek apostollá. A történelem folyamán sokan voltak, akik az apostolokhoz hasonlóan meghallották Jézus hívását. Assisi Szent Ferenc élete feladatának tekintette bűnbánatot tartani, és élni az evangéliumot. Krisztus követése életformájává vált. Krisztus bennünket is az ő követésére hív. Azonban a modern társadalom az önálló személyiségeket dicsőíti. Ez szerint az egyéniség, abban nyilvánul meg, hogy senkit nem utánoz, hanem van bátorsága szembefordulni minden tekintéllyel. Sokan vádolják azzal a katolikus egyházat, hogy csak olyan híveket tud elviselni, akik követik főpásztorukat, plébánosukat, követik a tanító hivatal utasításait

Tényleg ennyire szabad lenne a magát modernnek nevező ember? A különcködő, önző magatartás nagy kérdéseket ébreszt és nagyon kétes gyümölcsöket terem. A Krisztus követése c. mű írja: „aki magát keresi, mindenhol magát találja meg” Nekünk Krisztus követésére kell vállalkoznunk, erre biztat a mai evangélium. Jézus bennünket is megszólít a lélek csendjében. Vállalkozzunk az ő segítségével arra, hogy naponta elindulunk az ő nyomában és megtapasztaljuk, hogy maradandó gyümölcsöket fogunk teremni.