34 évközi kedd

 

A világ végének gondolata a történelem folyamán sokszor ejtette rémületbe az embereket. Sőt olyanok is akadtak szép számmal, akik a világ vége bekövetkezésének a pontos idejét is tudni vélték. Miután pedig nem következett be, tovább kellet tolniuk a meghirdetett időt.

Az egyházi év vége fele gyakran a szentmise olvasmányainak is a világ végének a gondolata a központi témája.

 A mai evangélium is világ végének a gondolatával foglalkozik. Jézus idejében különleges jelentősége volt a jeruzsálemi templomnak. Isten üzenetét hirdette népének. Mintegy ezt sugallta: ne féljetek, én veletek vagyok. Ez a templom az én lakóhelyem. Szövetséget kötöttem veletek, amelyet én megtartok.

Jézus kíséretét büszkeség töltötte el a templom nagyszerű látványa. Jézus ezt használta ki, hogy a maradandó értékek fontosságáról beszéljen és felhívja a figyelmet minden emberi alkotás, valamint a látható világ mulandó voltára. Sőt az érdeklődőknek a kísérő jelekről is szól: háborúk, lázadások, természeti katasztrófák, égi jelenségek, mind-mind a mulandóság előjelei.

Mindezek olyan általános jelek, amelyek minden korban többé- kevésbé megvoltak. Nem is a rendkívüliségükön van a hangsúly, hanem azon, hogy tudunk-e olvasni belőlük.

Az I-II század keresztényei Istenre irányult tekintettel, a várakozás hangulatában éltek. Ez a várakozás annyira lefoglalta őket, hogy elhanyagolták a földi kötelességüket. Ezért szent Pál apostol például a tesszaloniki hívekhez irt levélben, arra inti az ilyeneket, hogy ne tétlen várakozásban fecséreljék el az idejüket. Szigorúan megrója őket: „aki nem akar dolgozni, ne is egyék. ……… az ilyeneknek megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük Urunkban, Jézus krisztusban, hogy békében dolgozva a maguk kenyerét egyék.”

 Ennek az evangéliumi résznek az olvasásakor két hibát követhetünk el.

Az egyik hiba, hogy mindenütt a világ végének jeleit látjuk, ez foglalja le a mindennapjainkat és rettegésben élve, kizárólag a világ végének a bekövetkezéséről beszélünk.

A másik hiba, hogy ezt az egész gondolkodást teljesen túlhaladott-, maradi elképzelésnek tekintjük, és egyáltalán nem foglalkozunk vele. Ez szerint teljesen erre a világra rendezkedünk be, és nem is gondolunk a végre. Nem mérlegeljük a cselekedeteinket, hogy mi a maradandó és mi a veszendő bennük, mi az örök érték és mi a mulandó.

Mindkét végletet el kell kerülnünk, úgy hogy a mindennapi feladat teljesítésünk, tanúságtevő keresztény élet legyen, amely másokat is Krisztus követésére buzdít.