33 évközi vasárnap – C
A világ végének gondolata a történelem folyamán sokszor ejtette rémületbe az embereket. Sőt olyanok is akadtak szép számmal, akik ennek bekövetkezésének a pontos idejét is tudni vélték. Miután pedig nem következett be, tovább kellet tolni a meghirdetett időt.Az egyházi év vége fele a vasárnapi olvasmányoknak is a világ végének a gondolata a központi témája. Az Ó-szövetségi olvasmányt Malakiás próféta könyvéből olvastuk. Malakiás próféta a babiloni fogságból való visszatérés válságos korában élt (Kr.e. 5. sz.). A lerombolt templom újraépült, de annak dicsősége nem érte utol az első templomét, sőt a végidőkre ígért üdvösség is késett? A próféta úgy érezte, az ô kora a végidő, mikor Isten maga belenyúlt az időbe. Ô újra jelen van szentélyében, de hogyan áll elébe a nép? Malakiás arról jövendölt, hogy a kevélyeket és gonoszokat Isten haragja szalmaként fogja elpusztítani. „Azoknak viszont akik félik nevét felragyog az igazság napja, és sugarai üdvösséget árasztanak.”
Az
evangélium is világ végének
a gondolatával foglalkozik. Jézus
idejében is különleges
jelentősége volt a jeruzsálemi templomnak. Isten
üzenetét hirdette népének: Ne
féljetek, én veletek vagyok. Ez a templom az
én lakóhelyem. Szövetséget
kötöttem veletek, amelyet én megtartok.
Jézus kíséretét is
büszkeség töltötte el a templom
nagyszerű látványa. Ezt használta ki,
hogy a maradandó értékek
fontosságáról beszéljen
és felhívja a figyelmet minden emberi
alkotás, valamint a látható
világ mulandó voltára. Sőt az
érdeklődőknek a kísérő jelekről is
szól: háborúk,
lázadások, természeti
katasztrófák, égi
jelenségek, mind-mind a mulandóság
előjelei.
Mindezek olyan általános jelek, amelyek minden korban többé- kevésbé megvoltak. Nem is a rendkívüliségükön van a hangsúly, hanem azon, hogy tudunk-e olvasni belőlük.
Az I-II század keresztényei Istenre irányult tekintettel, a várakozás hangulatában éltek. Ez a várakozás annyira lefoglalta őket, hogy elhanyagolták a földi kötelességüket. Ezért szent Pál apostol a tesszaloniki hívekhez irt levélben, arra inti az ilyeneket, hogy ne tétlen várakozásban fecséreljék el az idejüket. Szigorúan megrója őket: „aki nem akar dolgozni, ne is egyék. ……… az ilyeneknek megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük Urunkban, Jézus krisztusban, hogy békében dolgozva a maguk kenyerét egyék.”
A mai vasárnapi szentírási szakaszok olvasásakor két hibát követhetünk el.
Az egyik hiba, hogy mindenütt a világ végének jeleit látjuk, ez foglalja le a mindennapjainkat és rettegésben élve, kizárólag a világ végének a bekövetkezéséről beszélünk.
A másik hiba, hogy ezt az egész gondolkodást teljesen túlhaladott-, maradi elképzelésnek tekintjük, és egyáltalán nem foglalkozunk vele. Ez szerint teljesen erre a világra rendezkedünk be, és nem is gondolunk a végre. Nem mérlegeljük a cselekedeteinket, hogy mi a maradandó és mi a veszendő bennük, mi az örök érték és mi a mulandó.
Mindkét végletet el kell kerülnünk, úgy hogy a mindennapi feladat teljesítésünk, tanúságtevő keresztény élet legyen, amely másokat is Krisztus követésére buzdít.