33 évközi vasárnap – C

 

 

A világ végének gondolata a történelem folyamán sokszor ejtette rémületbe az embereket. Sőt olyanok is akadtak szép számmal, akik ennek bekövetkezésének a pontos idejét is tudni vélték. Miután pedig nem következett be, tovább kellet tolni a meghirdetett időt.Az egyházi év vége fele a vasárnapi olvasmányoknak is a világ végének a gondolata a központi témája. Az Ó-szövetségi olvasmányt Malakiás próféta könyvéből olvastuk. Malakiás próféta a babiloni fogságból való visszatérés válságos korában élt (Kr.e. 5. sz.). A lerombolt templom újraépült, de annak dicsősége nem érte utol az első templomét, sőt a végidőkre ígért üdvösség is késett? A próféta úgy érezte, az ô kora a végidő, mikor Isten maga belenyúlt az időbe. Ô újra jelen van szentélyében, de hogyan áll elébe a nép? Malakiás arról jövendölt, hogy a kevélyeket és gonoszokat Isten haragja szalmaként fogja elpusztítani. „Azoknak viszont akik félik nevét felragyog az igazság napja, és sugarai üdvösséget árasztanak.”

világ vége  Az evangélium is világ végének a gondolatával foglalkozik. Jézus idejében is különleges jelentősége  volt a jeruzsálemi templomnak. Isten üzenetét hirdette népének: Ne féljetek, én veletek vagyok. Ez a  templom az én lakóhelyem. Szövetséget kötöttem veletek, amelyet én megtartok. Jézus kíséretét is  büszkeség töltötte el a templom nagyszerű látványa. Ezt használta ki, hogy a maradandó értékek  fontosságáról beszéljen és felhívja a figyelmet minden emberi alkotás, valamint a látható világ  mulandó voltára. Sőt az érdeklődőknek a kísérő jelekről is szól: háborúk, lázadások, természeti  katasztrófák, égi jelenségek, mind-mind a mulandóság előjelei.

 Mindezek olyan általános jelek, amelyek minden korban többé- kevésbé megvoltak. Nem is a  rendkívüliségükön van a hangsúly, hanem azon, hogy tudunk-e olvasni belőlük.

Az I-II század keresztényei Istenre irányult tekintettel, a várakozás hangulatában éltek. Ez a várakozás annyira lefoglalta őket, hogy elhanyagolták a földi kötelességüket. Ezért szent Pál apostol a tesszaloniki hívekhez irt levélben, arra inti az ilyeneket, hogy ne tétlen várakozásban fecséreljék el az idejüket. Szigorúan megrója őket: „aki nem akar dolgozni, ne is egyék. ……… az ilyeneknek megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük Urunkban, Jézus krisztusban, hogy békében dolgozva a maguk kenyerét egyék.”

A mai vasárnapi szentírási szakaszok olvasásakor két hibát követhetünk el.

Az egyik hiba, hogy mindenütt a világ végének jeleit látjuk, ez foglalja le a mindennapjainkat és rettegésben élve, kizárólag a világ végének a bekövetkezéséről beszélünk.

A másik hiba, hogy ezt az egész gondolkodást teljesen túlhaladott-, maradi elképzelésnek tekintjük, és egyáltalán nem foglalkozunk vele. Ez szerint teljesen erre a világra rendezkedünk be, és nem is gondolunk a végre. Nem mérlegeljük a cselekedeteinket, hogy mi a maradandó és mi a veszendő bennük, mi az örök érték és mi a mulandó.

Mindkét végletet el kell kerülnünk, úgy hogy a mindennapi feladat teljesítésünk, tanúságtevő keresztény élet legyen, amely másokat is Krisztus követésére buzdít.