33. évközi vasárnap

            A jelképek, szimbólumok világában élünk. Elég, hogyha csak a művészeteket nézzük, annyi fajta szimbólumot használ, hogy komoly segítségre van szűkségünk, hogy ezek világában eligazodjunk.

A Szentírás által használt leírásokkal is hasonlóképpen vagyunk. Saját erőnkre hagyatkozva kevésbé értenénk meg, itt is segítségre szorulunk. A mai evangéliumi szakasz a világ végéről beszél, arról, hogy Jézus ismeretlen időpontban visszatér, hogy egyenesbe hozza a világot.

A világ végéről sokan és sokféleképpen beszéltek, sőt beszélnek manapság is. Van, aki a világ természeti energiáit, nevezetesen a nap energiáját vizsgálja és így beszél arról, hogy a földünk történelmi ideje meghatározott. Van, aki a kozmikus katasztrófákat vizsgálja, és emiatt beszél a földön bekövetkező kozmikus katasztrófáról. A régi szövegekben gyakran olvashatunk olyan jövendölésekről, amelyek természeti katasztrófáról szólnak, amiben  Isten büntetésének megvalósulását látják.

Az evangéliumban leírtak Jézus szavaiból, és az első keresztények reményéből alakultak ki.

Keresztény őseink a várakozás hangulatában éltek Visszavárták Jézust, hisz ő ígérte meg a visszatérését, így ebben a várakozási hangulatban tették fel a kérdést, hogy melyek lesznek az ő eljövetelének a jelei. A ma felolvasott részben a talált válaszokat olvastuk. A világban tapasztalható betegség, természeti katasztrófák, háborúk, mind annak a jelei, hogy valami nincs rendben körülöttünk, bennünk. Így szűkségünk van Jézusra, hogy segítsen mindezeket rendbe hozni.

Az apostolok korában olyan nézet is kialakult egy időre, hogy mindez az apostolok idejében be fog következni. Úgy gondolták a kereszténység megjelenése és a jeruzsálemi templom pusztulása egy történelmi kor végét és egy új korszak kezdetét jelenti. Keresztény őseinket annyira igézetében tartotta a visszatérő Krisztus várása, hogy elhajlásként a kötelességeiket is elhanyagolták

Ma már ezzel másként vagyunk Manapság kétes bizalommal, tekintenek azokra, akik a világ végéről beszélnek. Egyrészt nem hiszik el, hogy igaz, amit mondanak, másrészt bizonyos félelemmel és haraggal tekintenek rájuk, és vészmadaraknak tartják őket, akik feleslegesen riogatják az embereket. Így minket inkább az a veszély fenyeget, hogy annyira belemerülünk a feladatainkba, a világ dolgaiba, hogy közben a vallásos életünk marad el.

Jézus semmiféle eljövetele nem hoz izgalomba bennünket. Alig tulajdonítunk jelentőséget Jézus szavainak, hogy „ég és föld elmúlnak, de az én igéim nem múlnak el soha.” Ennek konkrét jele, hogy a vallásosság nem emelkedik Európában, mintha hatástalan volna Jézus szava, mintha a keresztény értékek túlhaladott álláspontot képviselnének.

Ezért beszél ma az egyház újra evangelizálásról. Új lendületre, új tűzre, lelkesedésre van szűkség az egyház keretén belül való tevékenykedésben. És itt mindenkire szűkség van. A mindennapi élet állandó kihívás, mert a kereskedelem, a technika, és az élet nagyon sok más területe nem szűnik meg új utakat keresni, új lehetőségek után kutatni. Egy ilyen világban a keresztény élet sem zárkózhat el, és nem is tud elrejtőzni, mert ha nem veszi tudomásul azt, ami körülötte zajlik akkor időszerűtlenné válik. Így hát rajtunk is múlik az, hogy valóban Jézus igéi mennyire lesznek élővé ma, hogy mennyire hatják át a mai életkörülményeinket.

Így ha készek vagyunk arra, hogy Jézus ma is jelen legyen az életünkben, nem lesz izgató kérdéssé, hogy mikor tér vissza és milyen jelek előzik meg, mert ő már közöttünk van, közöttünk és bennünk él, így a világ végén csupán nyilvánvalóvá lesz az a tény, amit mi már tudunk, hogy egyedül az ő élő jelenléte képes megújítani mindent.