32. évközi vasárnap C

Nagyon sok kérdés foglalkoztatja a ma emberét. Rövid, vagy hosszú lejáratú célokat tüzünk ki magunk elé, és küzdünk azok megvalósításáért. Lefoglalnak a mindennapok, a mindennapi feladat teljesítés. Az igazi mély vallásos kérdések viszont gyakran elkerülik a figyelmünket. Előfordul, hogy azt mondjuk, nem érünk rá ezekkel foglalkozni. Pedig ezek meghatározóak kellene, hogy legyenek, hisz rólunk van szó. A mai vasárnap olvasmányai az örök életbe vetett hitre terelik a figyelműnket.

A Makkabeusok könyve, amelyből az Ó-szövetségi olvasmányt olvastuk a Krisztus születése előtti II. század, lelki és vallási életét tükrözi. Ekkorra már határozottan megfogalmazódik az örök életbe vetett hit.

A pogány uralkodó elfogott és hitükért kivégeztetett hét testvért, anyjukkal együtt. Mindegyik fiú a kivégzés előtt megvallja az örök életbe vetett hitét. Érdemes felidéznünk, hogy mit is mondanak:

Az első: „Készek vagyunk rá, hogy inkább meghaljunk, semmint megszegjük atyáink törvényeit.''

A második, amikor már végét járta, felkiáltott: ,,Te gonosztevô! Földi életünket elveheted, de a mindenség királya feltámaszt minket az örök életre, mert az ô törvényeiért halunk meg.''

A negyedik: „Vigasztaló nekünk emberkéz által veszni el, ha belekapaszkodhatunk abba az Isten adta reménybe, hogy ô feltámaszt minket. Ám a te számodra nincs feltámadás az életre.''

 A mai evangéliumi rész központi témája szintén, az örök életbe vetett hit. Az evangéliumban több  alkalommal találkozhatunk vitabeszéddel. A témájukban nagyon különböző vitabeszédeket az köti  össze, hogy mindegyik esetben lehetetlennek látszó esetet terjesztenek Jézus elé. Jézus pedig  felhasználja valamilyen vallásos tanítás kifejtésére.

 Itt a szadduceusok állítanak csapdát Jézusnak. Egy konkrét példára hivatkozva az örök életről  faggatják. A szadduceusok egy igen befolyásos Ó-szövetségi papi csoportosulás volt. Jézus idejében igen erős  politikai befolyással is rendelkeztek.

A kissé mesterkéltnek tűnő példa arról szólt, hogy egy asszonynak hét férje volt, akik egymás után mind meghaltak. A kérdés, hogy az örök életben melyiküknek lesz a felesége? Jézus azzal utasítja vissza a szadduceusokat, hogy téves elképzeléseik vannak a túlvilági életről. Az örök életet nem lehet a földi élet egyszerű folytatásának tekinteni. Arra figyelmeztet, hogy nem szerencsés a földi, emberi viszonyokat kivetíteni a túlvilági életre.  Annyi biztos azonban, hogy a túlvilági életben az emberi kapcsolatok tökéletesebbek lesznek, mint a földi életben. „Mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek fiai, mert feltámadtak.”

Az bizonyos, hogy az ember életét, kapcsolatait alaposan meghatározza, hogy mit gondol a halál utáni sorsáról. A többre, igazi értékekre való elhivatottság reménye kell, hogy éltessen minket. Hitünk és mindennapi életünk kölcsönösen át kell, hogy járják egymást, hatással kell lenniük egymásra. Rövidlátó módon nem elég csak azzal foglalkoznunk, ami most érint. Nem állhatunk meg kizárólag a kézzelfoghatónál, láthatónál.

Szent Pál szavai, amelyeket a szent leckében hallottunk számunkra is iránymutatóak és egyben megnyugtatóan hangzanak.

„Isten, aki szeretett minket, s kegyelmével állandó vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk, vigasztalja meg szíveteket, és szilárdítson meg benneteket minden jó tettben és szóban.” Úgy is mondhatnánk, hogy a szeretetből vállalt áldozat érleli meg bennünk a tartalmas életet, amely megtöri a földi élet korlátait és túlmutat azon.

„Az Úr vezérelje szíveteket Isten szeretetére és krisztusi türelemre!”