32.évk vas A

November hónapjában sok minden arra késztet bennünket, hogy gyakrabban emlékezzünk elhunytjainkra, többet foglakozzunk életünk értelmével – lényeges dolgaival.

A mai evangélium, amely gyakran hangzik el temetések alkalmával egy lényeges vonást emel ki, a készenlétet – az éber várakozást.

A példabeszédben tíz szűzről van szó – akik közül öten okosak, öten pedig balgák.

Ez miben nyilvánult meg? A végkifejlet mutatja, amikor a vőlegény megérkezett. Csak az okosaknak volt tartalék olajuk.

            Számukra is kézenfekvő az intés: nekünk is égő lámpással kell várnunk az érkező Urat „virrasszatok, mert nem tudjátok, sem a napot, sem az órát.”

A hitnek, a cselekvő keresztény életnek az égő lámpásáról van szó.

Hiába lennénk kifogástalanok és hatékonyak az élet számtalan területén, hogyha hiányozna belőlünk az életünket beirányozó hit lámpása, amelynek lángját imával – és jócselekedettel kell táplálnunk. Hogyha ez hiányzik a legváratlanabb pillanatban fogunk sötétben maradni – és mi lesz velünk, ha így talál a vőlegény. A hit, a cselekvő keresztény élet nem olyan dolog amit kölcsön kérhetünk – ez vagy van, vagy nincs bennünk

            Készülnünk kell tehát a Jézussal való találkozásra, hisz bármelyik pillanatban megérkezhet.

Azonban itt nem kizárólag a halál pillanatáról van szó – Várnunk kell, keresnünk kell a Vele való találkozást naponként ott, ahol feladat hegyek tornyosulnak elénk, ott ahol annyi-meg annyi emberrel találkozunk. Keresnünk kell a csendes ima közben – lelki olvasmányainkban. Aki nem várja Jézust – nem is fogja észrevenni az ő érkezését.

Nem, nem passzív várakozásról van szó – Mert az igazi várakozás életkedvet ad, jótékony feszültséget szűl. Milyen boldog izgalommal várja kegyesét a jegyes, társát a házasfél, gyermekét az anya, barátját a barát.

Helytelen a majd csak lesz valahogy magatartás – gondatlan szeretetlenségre vall.

Talán a balga szüzek is ilyen nem törődöm alapon hanyagolták el lámpásaikat – és valóban lett valahogy – csak nem úgy ahogy ők szerették volna.

            Az első századok óta hallszik a kiáltás – „Jön a vőlegény, menjetek ki elébe.”  És azóta is várjuk jól rosszúl – ezredfordulókon, századfordulókon, nagy csalódások és csodálatos örömök idején….

És ő késik. Miért? Miért késik, gondoljuk sokszor keserűen, vagy csak kíváncsian. Pedig tudjuk a szivünk mélyén, hisz maga Jézus is mondta, hogy be kell telnie az időnek: RÁNK KELL ENNYIT VÁRNIA – Mert Istennek mindenki fontos.

                        Nagy tévedés, és beképzeltség lenne azt hinni, hogy minden rendben van bennünk, körülöttünk. Hogyan lenne rendben, hogyha időseink szenvednek a magánytól, ledolgozott éveik után is nyomasztja őket az élet terhe, és rettegve néznek a beálló tél elé.

Fiataljaink nem látnak biztató életcélt maguk előtt - és nagy a reménytelenség kísértése.

Gyermekeink kiszolgáltatottan várják a feléjük nyújtott, biztonságot adó kezet. Jövő vasárnapra az egyházmegye gyűjtést hirdet  szegény – elhagyott gyermekek megsegítésére – olyanok részére, akik egyházi gondozásban vannak.

            Jó lenne, hogyha tudatosulna bennünk, hogy a mai evangélium kapcsán nem másról, hanem rólunk van szó – a mi hitünkről, jótevő szándékunkról, gyakorlati keresztény életünkről – mert ez kellene, hogy az olaj legyen lámpásunkban, és jaj hogyha elfogy – mert helyettünk senki nem fogja azt feltölteni.