30 évközi vasárnap
A ma embere folyamatosan megújuló energiák után kutat, mert energia nélkül megáll az élet. Benső, lelki energiára is szűkségünk van. A szeretet energiája nélkül kifullad az életünk. A vallásos ember számára nagyon fontos az a biztos tudat, hogy Isten szeretete viszi előre az életünket.
Ezt a bizalmunkat erősíti az Ó-szövetségi olvasmány, Mózes második könyvéből, amelyben azt olvassuk, hogy Isten a szegények és elnyomottak pártján áll. Ezek hallatán természetesen mi is úgy véljük, hogy kiszolgáltatott állapotunkban azok közé tartozunk, akiknek arra van szüksége, hogy Isten a védelmünkre keljen. Mégsem feledkezhetünk el arról sem, hogy azt is megvizsgáljuk esetenként nem mi vagyunk-e azok, akik másokat elnyomunk, netán kihasználunk?
A második olvasmányban Szent Pál apostol a tesszalonikai hívek hitét dicséri. „Minden hivőnek példaképei lettetek. Istenbe vetett hitetek mindenütt ismertté vált.” Jó tudni, hogy a szentírási részek nem csak gyengeségeinkre mutatnak rá, hanem elismerik erényeinket is.
A legfontosabb erény az Isten és embertárs iránti szeretet parancsa. A mai evangélium ezt taglalja.
Az evangélista fontosnak tartja kiemelni azt a tényt, hogy egy törvénytudó, alattomos szándékkal azt kérdezte Jézustól, hogy: „melyik a legfőbb parancs a törvényben.” Ez az írástudó nagyon is jól tudta, hogy az Isten iránti szeretet mindent meg kell, hogy előzzön, mert ez a legfontosabb. Egész biztos ő maga is ezt tanította a tanítványainak. Jézus azonban nem dorgálja meg, hanem kihasználja az alkalmat, egy újdonság hozzáadására. Az Úr Jézus válaszként nem egy parancsot nevezett meg, főparancsként, hanem kettőt, úgy hogy egymás mellé állította azokat. Az első az Isten iránti szeretet, de szorosan csatolódik hozzá a másik is, az embertárs iránti szeretet. Ennek az igazságnak tulajdonképpen két arculata van: az első az, hogy nem lehet szeretni Istent, ha nem szeretjük az embereket, a másik pedig az, hogy nem lehet szeretni az embereket, ha nem szeretjük az Istent!
Erre maga Jézus adta a legnagyobb példát. Földi életének legfontosabb vezérelve, Isten akaratának teljesítése volt. Az Atya iránti szeretete mindent bearanyozott. Ez pedig a mindennapokban az emberek iránti szeretetben volt látható és kézzel tapintható.
Krisztus eljövetele előtt az embereket az foglalkoztatta, hogy miként mutathatják meg az Isten iránti szeretetüket. Jézus megtanított bennünket arra, hogy van egy biztos út, amelyen járva ezt kimutathatjuk Isten: az embertárs iránti szeretet útja. Ez az embertárs, pedig akit szeretnünk kell családtagként ott él velünk egy fedél alatt, vagy épp a szomszédunk, rokon, vagy ismeretlen. Ott dolgozunk vele együtt a munkahelyen, egy helyiségben, vagy éppen távolabb. Azonban mindenképp elérhető módon, láthatóan, anélkül hogy emberfeletti áldozatokat kellene vállalnunk ahhoz, hogy a közelébe jussunk.
Annak megállapítására, hogy mennyire jut hely Isten számára a hétköznapjaimban, azt kell megvizsgálnom, hogy mennyire gyakorlati a kereszténységünk? Mennyire gyakoroljuk az embertársaink iránti szeretetet. Szalézi szt. Ferenc könyvet irt a szeretetről. Amikor egyik tanítványa elolvasta így szólt: Atyám hogyan lehet a szeretet birtokába jutni? A szent kérdéssel válaszolt: hogyan tanultál meg járni? Járva – volt a válasz. Hogyan tanultál meg írni? Írva, és hogyan tanulsz meg szeretni? Csak egyféleképpen: mindennapos gyakorlással.