30-Évközi vasárnap

A látás Isten nagy ajándéka. Ugyanakkor a fizikai látás hasonlatával sokféle magatartást kifejezhetünk: innen fakad a meglátás, a kilátás, vagy éppen a belátás. Az evangéliumi vaknak hiányzik a fizikai látása, mégis kifinomult, benső érzékkel ráérez arra, hogy a Jézussal való találkozása nagy lehetőséget hordoz magában. A koldus ismerni látszik Jézus tevékenységét és bizonyára hallott már gyógyításairól, amelyet istenfélő zsidóként messiási jeleknek értelmez, ez magyarázza a „Dávid fia” megszólítást. Úgy könyörög Jézushoz, ahogyan az ószövetségben Salamonnak vagy más királynak könyörögtek. A nyomorúság erősebb annál, hogy a tömeg elhallgattatná a segítségre váró vakot.

Jézus miután magához hívta a könyörgő vakot, nem végez semmiféle gyógyítást, hanem csak azt mondja: „a hited meggyógyított téged” – a hitnek gyógyító ereje van / tapasztaltam-e már a hitem gyógyító erejét, a magam-, vagy mások életében? Jézus tettei és szavai együtt hatnak.

A vakság bibliai fogalom, nem csak kelet egyik félelmetes szembetegség típusára utalt, hanem arra a tudati állapotra is, amely képtelen felismerni Jézusban az isteni küldöttet, és Jézus missziójában a megváltó szándékot.

Az emberi személyekkel kapcsolatos vakság is életünk kísérője. Az indulatok, az előítéletek, a nézőpontbeli korlátok, az ideológiák, a vallási, vagy vallástalansági elfogultságok mind alkalmasak arra, hogy elvakítsanak egy-egy személlyel kapcsolatban.

Itt is a hitnek, a megelőlegezett bizalomnak van gyógyító ereje. A mi imánk is az kellene, hogy legyen, mint ami a koldusé volt: „Uram add, hogy lássak.”

Valószínű, hogy bennünk is sokminden el akarja hallgattatni, sokminen csitítgatja ezt a Jézushoz való kiáltást. Befolyásol környezetünk életvitele, rossz hatása, esetleges hitetlensége. Visszahúz saját lustaságunk, beidegződött rossz szokásaink,  kényelmességünk: minek változtatni eddigi életmódunkon amikor eddig így is jó volt. Ugyanakkor remélhetőleg bátorítást is érzünk – „bátorság téged hív” – minket is meg akar gyógyítani, hitünkben, hogy helyes belátásra jussunk. Rajtunk áll, hogy a gyógyulni vágyó, vak koldus szerepét vállaljuk és meggyógyultan távozunk a Jézussal történt személyes találkozásunkból, az imában, szentmisében, vagy örökre elzárjuk szemünket egy másik világtól, egy másik ember ideáltól, a mellettünk élőtől és önmagunk helyes megismerésétől. Jó lenne, hogyha ma egy talán rég nem hallott, és mégis ismerős hang bennünket is így biztatna: „a hited meggyógyított téged.”